2010. október 30., szombat

Szántás

A termények begyűjtése után eljutottunk odáig, hogy már a jövő évi veteményezéshez készítsük elő a talajt. Még nyáron hoztunk egy rakás trágyát, ami eddig ott érett a kertben, egy halomban. Azt most a megszántott területre hoztuk, és bedolgoztuk a földbe.
Így nézett ki a trágyakupacokkal a zöldséges:

És ilyen lett a rotálás végeztével.
Ahogy lépegettem Robi mögött, örvendeztem, hogy milyen jó idő van. Kifejezetten jól esett a napsütés, és szerencsére a talaj sem volt annyira nedves, hogy nehézzé tette volna a munkát. Jó lenne még egy-két ilyen hétvége, hogy mindent be tudjunk fejezni, mielőtt a tél megérkezik.

2010. október 19., kedd

Kerti munkák

Mostanában, ha jó az idő, akkor a kerti munkákat részesítjük előnyben. A zöldségesben szinte minden felszedtünk, amit lehetett. Összeszedtük a maradék babot, leszedtük a paprikákat, sőt a sütőtök alól is kiszedtük az eddig ott hagyott krumplit. Szedegetjük szorgalmasan a diót is, szépen gyűlik a karácsonyi bejgli alapanyaga. Hétvégén pedig a kukoricát törtük le, majd a kukorica szárat is kiszedtük. Ezt összeraktuk egy kupacba, száradni. Addig-addig raktuk, míg a végén egy valóságos kis kunyhó kerekedett belőle.

A virágos kertet is átalakítottuk egy kicsit. Kiszedtük a kardvirágot és a dáliákat, és felástuk a talajt, előkészítve a helyet a tavaszi virágoknak. Legutóbb sajnos arra már nem jutott időnk, hogy el is ültessük a hagymákat.

2010. október 10., vasárnap

Ragyogó idő

Az elmúlt hétvége olyan szép idővel ajándékozott meg minket, amelyben már régen volt részünk.
Igaz, hogy hajnalban már deres volt a fű, de a dér hamar eltűnt, és a harmatot is gyorsan felszárította a nap. Az égen felhő alig volt, és ha megjelent egy-egy, az is csak azért, hogy az eget még szebbé tegye. Olyan idő volt, amikor jólesik kószálni erdőn-mezőn, amikor a napsütés már nem izzasztó, de kellemesen melengető, amikor érdemes felmászni egy-egy kiugró magaslatra, mert messze belátni a tájat.
Olyan idő volt, amikor öröm dolgozni a kertben, mert a nyári munka gyümölcseivel telnek a vödrök, ládák. Olyan idő volt, amikor a megpihenéshez már nem a falomb árnyékát választja az ember, hanem szívesebben időz a napsütéses teraszon, amikor jól esik a sör, de még jobb a pince hűvös borát kortyolgatni, lassan, komótosan, a kortyok előtt megcsodálva a poháron átcsillanó fényt, amikor beszélgetés közben a nyári kalandok emlékei bukkannak fel, miközben az ember tekintete újra és újra a távoli hegyek karéján állapodik meg.
Olyan idő volt, amikor a nap aranysárgára és rőtvörösre színezi a fákat, és egy-egy levél szinte szemérmesen válik meg az ágtól, hogy lágyan lebegve érjen földet. Olyan idő volt, amikor felragyog a táj, a kert az őszi fényben, és a körülöttünk lévő apró tárgyak is új életre kelnek.
Ilyen idő volt, amikor megleltem ezt a képet:

2010. október 3., vasárnap

Meszelünk

Elérkeztünk a tűzfal meszeléséhez. A fal alsó része a földről vagy állványról elérhető, ott a meszelés nem okozott problémát. A felső részt létráról meszeltük. A létrán olyan magasságba fel tudunk mászni, hogy meszelővel a fal teteje is befogható. Ehhez persze hosszú nyelű meszelő kell. A miénknek egy méteres a nyele, és a karom ilyen hosszúságú nyújtása már elegendőnek bizonyult. A munka nehézsége leginkább a gravitációból adódott. Hamar rájöttem, hogy sok anyagot nem érdemes felvenni a meszelővel, mert nagy része úgyis rám csorog vissza. A másik tapasztalatom, hogy a létra feletti részt nem érdemes kenni, mert onnan méginkább rám csorog vissza a mész. Így kevés anyaggal, apránként haladva lehet a legjobban dolgozni.

A vakolt és tapasztatott felület meszelése némileg eltérő technikát igényelt. A vakolaton többször el lehet kenni a meszet, sőt célszerű is hosszasabban maszatolni, hogy a felület egyenetlenségeit jól kitöltse a mész. Vályogot eddig még nem meszeltem, így furcsa volt, hogy a meszelő hamar felszedi a sarat. Tapasztalatom szerint a célszerű megoldás az, hogy az elhúzott anyagot békében kell hagyni. Segítette viszont a felkenést a mészbe kevert lenolaj is, érezhetően könnyebb volt vele dolgozni.Az eredmény a képen látszik:
A tornác mellvédfala először fehér lett, de azt nagyon rikítónak találtam. Aztán a faluban tett séta során megállapítottam, hogy a hasonló házak mindegyikének szürke a mellvédfala. Végül cementes mésszel kentem le, és ilyen szürkévé alakult:

2010. szeptember 30., csütörtök

Hét közben

Nehezen jutunk mostanában a portára, pedig lenne mit csinálni. De ebben még az időjárás sem segített minket, amikor ráértünk volna, esett az eső. De nem adjuk fel! Ha hétvégén nem tudunk menni, akkor hét közben. Igaz, hogy az előrejelzés szerint esős idő lett volna, de szerencsére a felhőknek még nincs internetjük, így nem tudtak erről. Szépen el is úsztak a porta fölül, és olyan szép napsütés volt, hogy még a kerti zuhanyt is használhattuk. De ez már a nap vége volt.
Sokféle tervvel érkeztünk a portára: a terményeket kellett összeszedni, már amit lehetett.Egy vödörnyi összejött a babból. Volt még paprika is, több fajta. És szedtem diót is. (Az nem látszik a hátsó vödörben.) Találtunk még uborkát és cukkinit, valamint hátravan még a kukorica leszedése is.

Végre eljutottam a mellvédfal meszeléséhez. Először cementes mésszel kentem le. (Vagy meszes cementtel?) A második adag mész már kevesebb cementet tartalmazott, így lényegében fehér lett a fal, csak maradtak még foltok rajta. A végeredmény majd akkor látszik igazán, ha teljesen megszárad.
Amikor megvettük a házat, a maradék vakolat szürke volt. Eredetileg a festéssel is ezt a színt (színtelenséget) akartuk elérni, de most felötlött bennünk: milyen lenne az egész fal sárgán? Az utolsó réteg felviteléig még van időnk gondolkodni ezen.

2010. szeptember 11., szombat

Terményeink

Esik az eső. És esett tegnap is, meg éjszaka is, meg reggel is. Esőben pedig nem megyek a portára, mert most éppen a krumplit kéne felszedni, de a vizes és hideg agyagos földben nem olyan jó keresni a gumókat. Vagy meszelni kellene a tűzfalat, de az esőben valahogy ehhez sincs kedvem. Inkább nosztalgiázok egy kicsit a korábban begyűjtött terményeink képeivel.
A krumpli termés idén nem túl bőséges. A tövek alatt jellemzően csak 2-3 gumó van, és sok megrohadt. Talán a túl sok eső miatt nem tudott megnőni. Amit eddig kiszedtünk azért elég szép volt.

Az uborka viszont nagyon jól termet. Idén a takarmánykukorica mellé került az uborka, és a "teniszhálót" nem feszítettük ki neki. De az uborka nagyon találékony növény, és rájött, hogy a nagyra nőtt kukoricaszár milyen jó támasz neki is. Fel is kúszott rá.
Jól érzi magát a sütőtök is. Nagy területre szétterjeszkedett, és néhány nagy bogyó is van rajta. Jó lesz ez, amikor majd zimankósra fordul az idő.
 A bodzára eddig úgy tekintettünk, mint amit irtani kell, mert terjeszkedik korlátlanul és elfoglalja a helyet más növényektől. A virágjából azért minden tavasszal készült szörp, és idén a fekete szemű fürtöket is leszedtük. A termés felhasználásáról két, egymástól merőben eltérő elképzelés alakult ki, a lekvár és a pálinka vetekedett egymással. A kérdést végül az döntötte el, hogy mire eltettem volna erjedni a gyümölcsöt, az már vígan rotyogott a fazékban. Végül hét kisebb üveg lekvár lett belőle, melyek most a kamrában várják sorsuk beteljesedését.

2010. szeptember 5., vasárnap

El a vizekkel!

A tavalyi nyár nagy projektje a tető átcserepezése és azt követően az új eresz feltétele volt. Ezzel a felülről jövő vizektől sikerült mentesíteni a házat. A tetőt azóta is folyamatosan ellenőrizzük, és egy megroppant cseréplécen kívül javítani való nem akadt rajta. A tetőről lejövő víz azonban nem tud elfolyni a háztól, hanem a ház előtt szivárog be a talajba. A talajból pedig a falba. A sok eső pedig sok vizet eredményez, aminek következménye, hogy hiába szellőztettünk sokat a nyáron, a szoba fala mégis nedves, mégpedig ott, ahol a tetőről lejövő víz elszikkad. Ebből kifolyólag erős összefüggést sejtek a ház előtt maradó vizek és fal nedvesedése között. Tehát a vizet el kell vezetni a ház elől. Kutakodva az interneten, találtam is megfelelő betonelemeket, amiből kialakítható egy szép folyóka, ami a későbbi bejárati burkolat víztelenítő része is lehetne majd. Szép hosszútávú tervek!
Az azonnali megoldás azonban ennél sokkal egyszerűbb. A régi ereszből raktunk le egy folyókát, ami már most képes eltéríteni a vizeket. És mivel esett a hétvégén is, hát rögvest használatba vettük és kipróbáltuk az új vízelvezető rendszerünket.