Őszirózsa

Kétszer pucolt dió

A diószüret idejét mindig várom. Tavasszal azt figyelem, hogy a diót elkerüli-e a fagy. Nyáron lesem, hogy milyen termés várható. Ilyenkor, ősszel pedig már készülünk arra az időszakra, amikor a fáról lepotyogó termést össze lehet szedni. Az utóbbi években azonban a várakozásban az aggódás is megjelent.

 

Szerencsére idén sok dió van, azonban kisebbek a szokottnál. Azonban a fránya légy nyüvei miatt a dió külső héja nem válik le a termésről, hanem aszott fekete burokként marad rajta. Idén talán kevésbé, mint tavaly.

A lepotyogott diók most változatos képet mutatnak. Van amelyik képes volt megszabadulni a héjtól. Másokon még rajta van ez a burok, de könnyen leszedhető. És sajnos olyan is van, amelyeken a burok nem csak rajta maradt, de még valami gusztustalan zselés állagot is felvett, és azt le kell szedni, hogy a dió ki tudjon száradni, és megfelelően pucolható legyen. A dió felszedése így sokkal több időbe telik, mert a kocsonyás buroktól is meg kell szabadítani a magokat. 

Így lesz idén kétszer pucolt diónk.

Simítás

A hátsó fal vakolásával tavaly odáig jutottunk, hogy elkészült a lábazati vakolat és az alapvakolat. Azután jött a hidegebb idő, a vakolatnak meg amúgy is jót tesz, ha több ideje van kötni. A jó idő beköszöntével ideje volt folytatni, azaz befejezni a vakolást a simító réteg felvitelével. Ehhez egy új eszközt vetettünk be, egy kompresszoros vakolatszórót. Ez egy nagyon jó dolog, mert a kőműves helyett a sűrített levegő nyomja fel a vakolatot a falra. Amellett, hogy így sokkal könnyebb dolgozni, a maltert vékonyabb rétegben lehet felvinni. A szórófej ára visszajön az anyagmegtakarításból.

A megkevert maltert először átszűrtük, hogy a homokban lévő apró kövek ne maradjanak benne. Ezt amúgy is érdemes elvégezni, mert a kövecskék vékony barázdákat húznak a simításkor.

A megszűrt anyagot a kompresszorra kötött vakolatszóróval lehet vékony rétegben felvinni a falra. Utána pedig hagyományosan simítva kapjuk meg a végleges felületet.

 

Levendula - üvegbe zárva

 

Járda a pince elé

A kertben van egy remek kis pince. Sajnos nem az a fajta, ahol sorban állnak a hordók, a hordó fenekeken a borfajtát és az évjáratot jelző feliratokkal. Ez egy kicsi pince, de arra kiváló, hogy a kertben termett zöldséget, gyümölcsöt legyen hol eltárolni. Szóval szeretjük és megbecsüljük. Ezért néhány éve megújítottuk a homlokzatát, kapott új ajtót, most pedig épült egy kis járda is elé. Ezzel rendezettebb kinézete lett, és a cserépben lakó leanderek is megtalálták a helyüket.

Anyák napjára

Amikor a házat megvettük, akkor nem csak egy telket, nem csak az azon lévő épületeket kaptuk, hanem mindezeknek a történetét is. A múlt nyomaival gyakran szembesültünk. A földből rengeteg fémtárgy került elő. Szerszámok, alkatrészek és még egy-két lövedék is a világháború idejéből. A ház is őrizte a múlt lenyomatait. A foszló festéseket (amelyek némelyike a szerkezet romlását okozva visszatartotta a párát), az utólagos vakolásokat, az ablak elfalazását és a többi ablak átépítését. Ahogy hántottuk le a falakról az egyes rétegeket, úgy tárult fel előttünk egyre inkább a ház építészeti múltja.

De a ház és a kert az itt lakók múltját is megőrizte. Hiszen a ház egykori lakói ide születtek, itt nőttek fel, és itt élték életüket, akár halálukig. A Porta múltja olyan örökség, amelyet bár nem kerestünk, mégis megkaptunk. Amelyért ugyan nem fizettünk, de mégis a mi felelősségünk lett a megőrzése. Mert most rajtunk múlik, hogy a múltnak milyen lesz a jövője.

Megható találkozást élhettünk át a napokban. Megállt egy autó, és egy idősebb hölgy jött hozzánk. Azaz inkább a házhoz. Elmesélte, hogy annak idején jóban volt az egykor ott lakó nénivel, és gyakran meglátogatta őt. Jóban volt a néni unokájával is, aki gyerekként az udvaron tanult meg biciklizni, és akitől később megvettük a házat. A hölgy egy kis cserjét hozott magával, kérve, hogy ültessük el a néni emlékére. Ez a cserje a Portának és annak egykori lakójának Anyák Napi ajándéka.

Átalakulás

 A ház komfortossá tételének olyan vonzata is van, hogy ezáltal feleslegessé vált a kerti zuhany. Ez azért jó, mert az ahhoz készült csőkollektor már eléggé a végét járta. Annak idején maradék deszkákra lett rászerelve a fekete cső, és ezek a deszkák mára már kiszolgálták az idejüket. Tehát egy alapos felújítást mindenképpen megérdemelt volna a rendszer. Azonban most már a házban is lehet zuhanyozni, ráadásul az időjárástól függetlenül, ezért a kerti zuhany felszámolásáról döntöttünk. Az így felszabaduló csövekkel a kerti vízvezetéket bővítettük, és több új kerti csapot létesítettünk. A zuhanykabin fája pedig látványos átalakuláson esett át: komposzttároló lett belőle.