Szombaton még azt hittem, hogy a portán töltött hétvége eseményei nem is adnak okot önálló bejegyzésre. Az hogy meleg van, nem újdonság, még akkor sem, ha a meleg miatt már kedvünk sem volt kimenni a házból, csak punnyadtunk egész délután. Az, hogy estefelé annyira összekaptunk a szúnyogokkal, hogy ellentétünk komoly vérfürdőbe torkollott, mostanában már szinte természetes. Az azonban mindenképpen örömteli esemény volt, hogy kedves ismerősök látogattak meg minket a portán, bár ez inkább a család életéhez, semmint a porta történetéhez tartozó esemény.
Vasárnap hajnalban azonban már éreztem, hogy valami történni fog. Az intő jel - akárcsak egy thillerben - a derült ég ellenére elkezdődött mennydörgés és villámlás volt, amely nem hagyott aludni. Először csak messziről látszottak a felvillanó fények, majd hamarosan a felhők is megérkeztek, és lezúdult a zápor. Most élőben figyelhettem meg, az új eresz működését. Egyértelmű, hogy bevált, még annál a lefolyónál sem gyűlt fel a víz, amelybe a tető teljes hátsó síkjáról folyik a csapadék. Az esővíz elvezetését azonban még javítani kell, mert az az udvarról nem tud elfolyni, s így nagyban hozzájárul a falak nedvesedéséhez. Most pontosan láttam, hogy hol áll meg a víz.
A zápor csendesedtével megpróbáltam visszaaludni, de egy tompa, mégis erőteljes puffanás megakadályozott ebben. Valami leesett, de nem tudtam, hogy mi. Gondolatban végigvettem a portát, de szerencsére már semmi sincs, amiben egy zivatar kárt tehetne.
Reggel aztán szembesültem a puffanás okával: a szomszéd kéménye költözött a kertünkbe. Üzentünk is a tulajnak, hogy tudjon róla, nehogy a befolyó víz még nagyobb kárt okozzon.
