2010. január 24., vasárnap

A vályog dícsérete

A most következők tulajdonképpen nem a portáról szólnak, bár valahol mégis, mert lelkem egy csücske már a portához kötődik, és ez a legváratlanabb helyzetekben képes a felszínre bukkanni.
Történt, hogy a közeli nagyáruházban vettem egy kliviát a kedvesnek. A pénztáros, mivel mögöttem senki sem volt, ráért megcsodálni, és meg is dicsérte, milyen szép virág. Aztán elmesélte, hogy régen neki is volt, amikor még egy régi parasztházban lakott. A ház vályogból épült, jó vastag falai voltak és mély ablakpárkánya, ahol jól elfértek és jól érezték magukat a virágok. Aztán átköltöztek a mostani házukba, és a virágok elpusztultak. Mondtam neki, hogy ebből is látszik mennyivel jobb a vályogház, persze, ha rendben tartják. Mire megjegyezte, hogy akkor egy kosár fa elég volt a napi fűtéshez, most meg csak úgy eszi a szenet a kazán!
Ehhez már nem lehet sokat hozzá tenni. A virágnak sikere volt.

2010. január 11., hétfő

Rövid látogatás

A hétvégén tettünk egy gyors kirándulást a portára. A párás-ködös idő, a szitáló eső nem tette különösen vonzóvá az utazást, viszont már régen voltunk ott, és körül kellett nézni. A hó elolvadt, a kert annyira felázott és sáros volt, hogy a kocsival nem is álltunk be.
A házban most 4 fok volt, és maradt is annyi, mert rövid ottlétünkhöz nem fűtöttünk be. A légkollektoros szellőztetés hatása viszont határozottan érződik. Most nincs az az áporodott szag, ami mindig fogadott minket tavaly télen.
A tető átnézésekor egy helyen találtunk javítani valót: az egyik cserépléc göcsörtös volt, és megroppant a hó alatt. Sürgős javítás nem szükséges, így azt tavaszra halasztottuk.
Az egerek elleni harcban mégiscsak bevetettük a ragacsot, sok-sok egér bánatára. A kecskék pedig most két házzal odább voltak.