Köztudott, hogy az április bolondos hónap, de az utóbbi napok időjárása még erre is rátett. Márciusban nagyon nem akart véget érni a kora tavaszi idő. Hosszasan hűvös volt. Aztán megjött az április, és berobbant a nyár. Hirtelen minden kivirított, a fák kizöldültek. Az orgona például már majdnem elvirított, pedig annak csak május elején kéne, hogy a ballagásra legyen virág. Kezd virítani az akác is, pedig még annak sincs itt az ideje. Aztán megunta az április a nagy meleget, és kompenzálásként jött a hideg. Egyik reggel arra ébredtünk, hogy deres a háztető. Ettől függetlenül idejét éreztük, hogy munkálkodjunk egy kicsit a porta kertjében. A fű például akkora, hogy a fűnyíró már nem bír vele, muszáj volt fűkaszával nekimenni. Szóval elhatároztuk, hogy megyünk, és kertészkedünk.
Azonban az április is résen volt. Reggelre kiadós zápor ébresztett minket. Semmi baj, majd elmúlik. A műholdak is ezt ígérték. El is ment az eső, ki-kisütött a nap. Mentünk mi is. Neki a gaznak a fűkaszával. Közben kiszedtük a tavalyról ott maradt póréhagymát, meg rendeztük a málna sorokat, meg kapáltunk, meg hasonlók. Amikor kifogyott a fűkaszából a benzin, akkor ebédeltünk, meg élveztük a cserépkályha melegét. Délután indultunk a következő menetre, de az április mást eszelt ki. Hatalmas sötét felhő jött, és elkezdett esni. Olyan furcsa nagy szemű eső volt, amiről kiderült, hogy sűrű apró szemű jég. Szerencsére a növényekben nem tett kárt. Aztán ahogy jött, úgy tovább is ment. Nekünk meg ott hagyott egy szivárványt.
