Mostanában, ha jó az idő, akkor a kerti munkákat részesítjük előnyben. A zöldségesben szinte minden felszedtünk, amit lehetett. Összeszedtük a maradék babot, leszedtük a paprikákat, sőt a sütőtök alól is kiszedtük az eddig ott hagyott krumplit. Szedegetjük szorgalmasan a diót is, szépen gyűlik a karácsonyi bejgli alapanyaga. Hétvégén pedig a kukoricát törtük le, majd a kukorica szárat is kiszedtük. Ezt összeraktuk egy kupacba, száradni. Addig-addig raktuk, míg a végén egy valóságos kis kunyhó kerekedett belőle.
5 megjegyzés:
Hú, ez a sok kukoricaszár milyen jól jönne most a kemencénkbe! :-))
Az előző posztodhoz: gyönyörűen írsz az időről, a mondataid olvasva szinte magam előtt látom az aranysárga leveleket, ahogy hullanak a fákról. Igazi lírikus hangulatban írhattad azt a bejegyzést.
Kedves Porta, ezúton is köszönöm kedves soraidat a bogomban!:)
Nagyon szeretem olvasgatni a tiédet, de azt hiszem, eddig még nem kommenteltem...
Amikor kicsi voltam, és a kertünkben a szüleim így összerakták a kukoricakórót, mi mindig várnak képzeltük, és nagyon sokat játszottunk benne, míg apukám el nem égette... Ó, azok a régi szép idők...:)))
Annamarie, Köszönöm. Olyan szép idő volt, hogy elkapott az ihlet.:)
Éva! Olvasgass máskor is!
Véletlenül botlottam a blogba és ideragadtam, elolvastam egy szuszra. Micsoda kitartás és lelkesedés! Mennyire szeretném én is így rendezgetni a saját portám, de csak a legszükségesebbekre jut idő... Igazán nagy dolgot visztek véghez, öröm olvasni és látni, hogyan alakulgat a porta gyönyörűvé!!
Ágni, köszönöm.
Megjegyzés küldése