A hétvégén folytattuk az eresz felszerelését. Most került a tartóvasakra az ereszcsatorna és a levezető cső. A felszerelést követően még egy kicsit állítgatni kellett a vasak helyzetét, majd a befejezett művet egy vödör vízzel próbáltuk ki. A víz szépen elfolyt a lefolyócsőhöz.Sajnos azonban egyelőre csak az összes eresz kb. negyedével végeztünk, így biztosan lesz még harmadik, meg negyedik menet is. Legközelebb a szomszéd felőli hosszú oldalra fogjuk feltenni az ereszt, majd ezt követi az első oldal rövid szakasza.
Az időjárás most kedvezett a munkának, bár talán még túlzott is volt a napsütés. A kellemes időre tekintettel a konyhából kiköltöztettük az asztalt a kertbe, és az ebédet a szabadban fogyasztottuk el, ami nagyon kellemes megoldásnak bizonyult. Ez aztán ötletek áradatát indította el, hogy hogyan kellene a szabadban levés körülményeit megteremteni.
Túrák és legenda a Szent László pénze nyomában
-
Aki a Bakonyaljára téved és itt tölt el pár napot a vidéket felfedezendő,
túrái során, különösen a döbröntei várrom környékén sűrűn találhat olyan
ge...
2 napja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése