Szellőztetés 2.

Bár a légkollektor üzembe állításával kapcsolatos tapasztalatok még közel sem teljeskörűek, az mindenképpen leszögezhető, hogy a ház szellőztetésére a már felszerelt egy kollektor is igen jótékony hatású. A szellőztetett szoba egyértelműen szárazabb, mint a többi helyiség. A légkollektort a nyári időszakban nem süti a nap, de a termosztátot minimumra állítva a szellőztetést ilyenkor is biztosítja.
Ezeken felbuzdulva további kollektor (kollektorok) felszerelését tervezzük. Az ideális állapot az lenne, ha minden helyiség önálló szellőzést kapna.

Az újabb légkollektor már házi kivitelezéssel készül, ami a bekerülési költséget majdnem harmadára csökkenti. A fa keretbe alumínium trapézlemezt tettünk abszorbernek, ami fölé - a hatásfok javítására - még egy fém szúnyogháló is került, mindkettő hőelnyelő festékkel lefestve. A dobozt egy polikarbonát lemez fedi le. A kollektor alul szívja be a levegőt, és hátul fújja ki.

A képen látható félkész kollektort még festeni kell (hiszen a fát sokat fogja sütni a nap, és ezért védeni kell az UV sugárzástól). A rögzítését szekrény akasztókkal tervezzük megoldani.

Magtár bontása

A portának két olyan építménye van, melyek állapota - a karbantartás hiányossága miatt - életveszélyes. Az egyik az istálló melletti toldalék, a másik a kert végében lévő magtár.
A magtár egy kőalapra épült vályogfalú, cserépfedésű épület. A falak alulról nincsenek szigetelve. Az egyik oldalfalat már korábban téglával pótolták, a másik fal fele pedig kidőlt. A téglafal egysor kisméretű téglából rakott, kézzel megmozgatható. Az épületnek födéme nincs. A tető több helyen ázott, a nyugati oldalon már kezdett beszakadni. A gerendák többsége elkorhadt.
Az épület eredeti funkciójában való megtartásához is vissza kellene építeni a falakat, és szinte a teljes tetőszerkezetet lecserélni. Mivel gazdálkodást, állattartást az elkövetkező években nem tervezünk, az épület felújítása nem lenne "költséghatékony".

A kert kitisztításával már elegendő hely van a munkához a magtár körül. Először a cserepeket szedtük le a tetőről, ügyelve arra, hogy a törött és korhadt lécek se szakadjanak le munka közben. Az épület két hosszabbik oldaláról felváltva szedtük a cserepeket, hogy a tető két oldala közötti egyensúly megmaradjon.

A következő lépésben a cserepektől megfosztott tetőszerkezetről a cserépléceket kellett volna eltávolítani, a korhadt gerendákra nem volt tanácsos felmászni. Így legelőbb a korhadt részeket bontottuk vissza, majd egyenként a még viszonylag ép gerendákat. A leeső gerendákat az épület belsejébe zuttyantottuk le. Végül a még használható faanyagot (sajnos kevesebb lett, mint előzetesen gondoltam) félre tettük, a maradékot pedig felvágtuk tüzelőnek.

Virágok

Az előkertben mostanra nyílottak ki a tavasszal ültetett kardvirágok. Sajnos a szél kicsit megtépázta őket, de azért egy kicsit kedvesebbé tették a portát. A meleg időben gyorsan elvirítottak, alig tudtam néhány szálat levágni, hogy a szobában is élvezhessük szépségüket.

Az előkert másik ékessége ez a növény, amelyiknek nevét nem tudom, de nagyon nagyra nőtt, nagy levelei vannak, és nagyon piros a termése is. Ezt ősszel biztosan megpróbáljuk átültetni, mert most elfoglalja a teljes kijáratot.

Kémény

A ház felújításának műveletében egyelőre még csak a bontásnál tartunk. Az utóbbi időszak gyakori nagy esői miatt a hátsó "konyha" alaposan beázott. A víz a kémény feletti bádogszegélyről folyt be a tető gerendájára, onnan tovább keresztül a födémen, végig a falon, le a padlóra. A megoldás egyszerű: ha nincs kémény, bádogozás sem kell. Ez a kémény használaton kívül volt, állapota életveszélyes, mindenképpen el kellett bontani.
A bontáshoz a kémény feletti részen szedtük le a cserepeket, levágtuk a cserépléceket, majd leszedegettük a téglákat. A felső 8-10 sor meglepően könnyen, kézzel leszedhető volt. A kémény teteje tehát csak megszokásból maradt helyén, csoda, hogy a legutóbbi viharok nem döntötték le.
A kéményt annak idején mészhabarccsal rakták, ezért jött olyan könnyen szét. Az alsóbb részen azért már időnként a vésőt is használni kellett. Azt is megállapítottuk, hogy ezt a kéményt nem sokat használták, mert alig volt kormos a belseje.
A bontás után a gerendaközben pótoltuk a cserépléceket, és visszaraktuk a cserepeket is.

A kémény a bontás előtt.
Jól látszik, hogy a tetején lévő téglák már kimozdultak a helyükről.

A szobában.
A folyamatos beázás feltárta a kéményt. A kéményt bevésték vályogfalba, a téglakémény csak a fal tetejétől indul. Jól látszik az elhúzás is.

A bontás után megmaradt kémény.
A cserepezés most már folyamatos.

Az első szilvatermés

Begyűjtöttük a szilvatermés első részét. A kerttisztítás után megmaradt szilvafák most kezdenek teremni, így ideje volt - alapos rázás után - a gyümölcsöket összeszedni. A három vörös szilvafa alól eddig két vödörnyi szilvát szedtünk össze. Ez most igazán biogyümölcs, mert sem lehetőségünk, sem időnk nem volt a fák ápolására. (Szerintem már azzal is lényegesen javult a helyzetük, hogy kivágtuk a körülöttük lévő dzsumbeszt.) Ennek ellenére alig találtunk romlott gyümölcsöt, pedig az szokott először lepotyogni.
Kitakarítottuk a kékszilva-fák alját is, így azt már könnyebb lesz felszedni, ha érik. Ott a talajt vastagon borították a szilvamagok, ami megintcsak azt mutatja, hogy sokáig nem szedték a fák termését.
Nekiláttunk a pince kitakarításának is. A lépcsőn vastagon állt az eső által behordott és keményre taposott hordalék. Ezt kivödröztük. A lépcsőt egykor fa lapok borították, ami már csak nyomokban lelhető fel, és a megmaradt lapok is erősen korhadófélben vannak a folyamatos nedvességtől. Ezeket majd később pótolni kell, de talán célszerűbb lenne ide betonlapokat önteni.

Kúttisztítás

Elcsépelt igazság, hogy a víz az élet alapvető eleme. Eddig minimálisra korlátozott vízigényünket ásványvizes palackokból, az utcai közkútról és az eresz alá tett kis hordóból elégítettük ki. A kert rendbetétele után tehát ideje a kutat is megtisztítani, használhatóvá tenni.
A kút tisztításához akácrönkökből egy ideiglenes állványt állítottunk a kút fölé, amire csigát akasztva tudtuk a vödröt felhúzni. A helybéli kúttisztító a kútfal kövein mászott le a mélybe, és egy erre a célra készített kanállal merte ki a bepotyogott szemetet és iszapot. Először két vödröt emeltünk ki, majd következtek a korábbi kútfedél deszkái, aztán kövek, téglák és kb. tíz vödörnyi iszap. Előkerült a kerítésoszlopok elveszett csúcsdíszei közül is az egyik.

A kúttisztító szerint most már szabad a kút forrása, és jön bele a víz. Még egy kiló sóval fertőtleníteni kell a kutat, és utána már használható lesz. A rossz hír az, hogy a fal kövei kezdenek kilazulni, ezért a következő tisztítást már nem vállalja. A javaslat egy új kút ásása. Ezt egyelőre azért még elhalasztjuk.

Diófa

A kerttisztítás befejezésével már elég szabad terünk lett az odvas törzsű diófa kivágására. A műveletet óvatosan kellett végezni, mert a fa fele a szomszéd ház felett volt. Először az elérhető ágakat szedtük le úgy, hogy kötél segítségével hoztuk el a tető fölül. Végül a kellően legallyazott fát traktor segítségével döntöttük ki a megfelelő irányba. Izgalmas percek voltak ezek, mert a beékelt törzs első meghúzásakor elszakadt a kötél. Szerencsére a visszabillenő fa még megállt, és nem dőlt a másik irányba. Később megnézve a törzset, szinte hihetetlen, hogy ez a fa kibírta az elmúlt hetek viharait, és félig megvágva sem dőlt ki.

Minimál-törzs a földön

Ezt a tetőt többé nem fenyegeti a korhadt törzsű fa