Elmaradt képek

Idén már a májusnak is meg kellett érkeznie ahhoz, hogy amolyan igazi langyos tavaszi idő legyen, amikor már öröm a kertben dolgozni. Szerencsére a növényeket kevésbé zavarja, ha esik az eső, vagy ha még hűvösebb szelek fújnak. Legalábbis azokat nem, amelyek csak úgy nőnek a kertben. Ilyenek ezek az apró fehér és kék virágok, amelyek most százával pompáztak. Csak éppen picik, és alig vesszük őket észre. De egy makróobjektív segített ezen.

Szépen virítottak az almafák is. Szerencsére a fagy már elkerülte őket.

 Talán a késői meleg miatt a dió is várt még a barkázással, így idén nem is fagyott el.

 Újdonság a kertben, hogy készült egy magaságyás, ahová eper került. Ebbe frigo palántákat ültettünk, amelyeket egy webáruházból rendeltünk. A csomag gyorsan megérkezett, a növénykék pedig elég furán néztek ki: az erős gyökérzethez csak egy pici zöld társult. Elültetve azonban viszonylag gyorsan erőre kaptak a kis eprek, és némelyik már virít is. Reménykedünk, hogy így majd könnyebb lesz gyommentesen tartani az "eperföldet".

Őszirózsa

Kétszer pucolt dió

A diószüret idejét mindig várom. Tavasszal azt figyelem, hogy a diót elkerüli-e a fagy. Nyáron lesem, hogy milyen termés várható. Ilyenkor, ősszel pedig már készülünk arra az időszakra, amikor a fáról lepotyogó termést össze lehet szedni. Az utóbbi években azonban a várakozásban az aggódás is megjelent.

 

Szerencsére idén sok dió van, azonban kisebbek a szokottnál. Azonban a fránya légy nyüvei miatt a dió külső héja nem válik le a termésről, hanem aszott fekete burokként marad rajta. Idén talán kevésbé, mint tavaly.

A lepotyogott diók most változatos képet mutatnak. Van amelyik képes volt megszabadulni a héjtól. Másokon még rajta van ez a burok, de könnyen leszedhető. És sajnos olyan is van, amelyeken a burok nem csak rajta maradt, de még valami gusztustalan zselés állagot is felvett, és azt le kell szedni, hogy a dió ki tudjon száradni, és megfelelően pucolható legyen. A dió felszedése így sokkal több időbe telik, mert a kocsonyás buroktól is meg kell szabadítani a magokat. 

Így lesz idén kétszer pucolt diónk.

Simítás

A hátsó fal vakolásával tavaly odáig jutottunk, hogy elkészült a lábazati vakolat és az alapvakolat. Azután jött a hidegebb idő, a vakolatnak meg amúgy is jót tesz, ha több ideje van kötni. A jó idő beköszöntével ideje volt folytatni, azaz befejezni a vakolást a simító réteg felvitelével. Ehhez egy új eszközt vetettünk be, egy kompresszoros vakolatszórót. Ez egy nagyon jó dolog, mert a kőműves helyett a sűrített levegő nyomja fel a vakolatot a falra. Amellett, hogy így sokkal könnyebb dolgozni, a maltert vékonyabb rétegben lehet felvinni. A szórófej ára visszajön az anyagmegtakarításból.

A megkevert maltert először átszűrtük, hogy a homokban lévő apró kövek ne maradjanak benne. Ezt amúgy is érdemes elvégezni, mert a kövecskék vékony barázdákat húznak a simításkor.

A megszűrt anyagot a kompresszorra kötött vakolatszóróval lehet vékony rétegben felvinni a falra. Utána pedig hagyományosan simítva kapjuk meg a végleges felületet.

 

Levendula - üvegbe zárva

 

Járda a pince elé

A kertben van egy remek kis pince. Sajnos nem az a fajta, ahol sorban állnak a hordók, a hordó fenekeken a borfajtát és az évjáratot jelző feliratokkal. Ez egy kicsi pince, de arra kiváló, hogy a kertben termett zöldséget, gyümölcsöt legyen hol eltárolni. Szóval szeretjük és megbecsüljük. Ezért néhány éve megújítottuk a homlokzatát, kapott új ajtót, most pedig épült egy kis járda is elé. Ezzel rendezettebb kinézete lett, és a cserépben lakó leanderek is megtalálták a helyüket.

Anyák napjára

Amikor a házat megvettük, akkor nem csak egy telket, nem csak az azon lévő épületeket kaptuk, hanem mindezeknek a történetét is. A múlt nyomaival gyakran szembesültünk. A földből rengeteg fémtárgy került elő. Szerszámok, alkatrészek és még egy-két lövedék is a világháború idejéből. A ház is őrizte a múlt lenyomatait. A foszló festéseket (amelyek némelyike a szerkezet romlását okozva visszatartotta a párát), az utólagos vakolásokat, az ablak elfalazását és a többi ablak átépítését. Ahogy hántottuk le a falakról az egyes rétegeket, úgy tárult fel előttünk egyre inkább a ház építészeti múltja.

De a ház és a kert az itt lakók múltját is megőrizte. Hiszen a ház egykori lakói ide születtek, itt nőttek fel, és itt élték életüket, akár halálukig. A Porta múltja olyan örökség, amelyet bár nem kerestünk, mégis megkaptunk. Amelyért ugyan nem fizettünk, de mégis a mi felelősségünk lett a megőrzése. Mert most rajtunk múlik, hogy a múltnak milyen lesz a jövője.

Megható találkozást élhettünk át a napokban. Megállt egy autó, és egy idősebb hölgy jött hozzánk. Azaz inkább a házhoz. Elmesélte, hogy annak idején jóban volt az egykor ott lakó nénivel, és gyakran meglátogatta őt. Jóban volt a néni unokájával is, aki gyerekként az udvaron tanult meg biciklizni, és akitől később megvettük a házat. A hölgy egy kis cserjét hozott magával, kérve, hogy ültessük el a néni emlékére. Ez a cserje a Portának és annak egykori lakójának Anyák Napi ajándéka.