Amikor a házat megvettük, akkor nem csak egy telket, nem csak az azon lévő épületeket kaptuk, hanem mindezeknek a történetét is. A múlt nyomaival gyakran szembesültünk. A földből rengeteg fémtárgy került elő. Szerszámok, alkatrészek és még egy-két lövedék is a világháború idejéből. A ház is őrizte a múlt lenyomatait. A foszló festéseket (amelyek némelyike a szerkezet romlását okozva visszatartotta a párát), az utólagos vakolásokat, az ablak elfalazását és a többi ablak átépítését. Ahogy hántottuk le a falakról az egyes rétegeket, úgy tárult fel előttünk egyre inkább a ház építészeti múltja.
De a ház és a kert az itt lakók múltját is megőrizte. Hiszen a ház egykori lakói ide születtek, itt nőttek fel, és itt élték életüket, akár halálukig. A Porta múltja olyan örökség, amelyet bár nem kerestünk, mégis megkaptunk. Amelyért ugyan nem fizettünk, de mégis a mi felelősségünk lett a megőrzése. Mert most rajtunk múlik, hogy a múltnak milyen lesz a jövője.
Megható találkozást élhettünk át a napokban. Megállt egy autó, és egy idősebb hölgy jött hozzánk. Azaz inkább a házhoz. Elmesélte, hogy annak idején jóban volt az egykor ott lakó nénivel, és gyakran meglátogatta őt. Jóban volt a néni unokájával is, aki gyerekként az udvaron tanult meg biciklizni, és akitől később megvettük a házat. A hölgy egy kis cserjét hozott magával, kérve, hogy ültessük el a néni emlékére. Ez a cserje a Portának és annak egykori lakójának Anyák Napi ajándéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése