Rajzás közelről

A hétvégén szép idő volt, sütött a nap, de nem volt túl meleg. Robi is abbahagyta a brummogását, csak a madarak adtak nekünk rögtönzött szerenádot, meg a fecskék csiviteltek, akik újra megjelentek a porta körül. Szóval jó volt kinn lenni a kertben. Az idilli hangulatot halk, aztán egyre erősödő zúgás törte meg. Később pedig a zúgást okozó felhő is átbucskázott a szomszéd ház tetején. Ekkor már jobbnak láttuk kicsit eltávolodni az események központjától, mert a felhő egy elszabadult méhraj képét vette fel, és letelepedett a domboldal egyik fájára. A méheket aztán egy ufonauta is követte, akiről meg kiderült, hogy a zord álarc egy aggódó méhészt rejt, és visszaterelné az elszabadult kis zümmögőket oda, ahová valók. Ennek persze nagyon örültünk, mert jobb ha a kaptárban vannak a méhek, és nem a kertünk egyik fáján lógnak.
A befogás művelete végül is roppant egyszerű, egy kasba kell seperni a méheket. A nagy számok törvénye alapján az anya is belepottyan a kasba, ahová később a többiek is odagyűlnek. Ekkor már meg lehet fogni őket, és határozott léptekkel elvinni az egész bagázst.

Virágok a kertben

A meleg idő hatására sorra nyílnak a virágok. Szerencsére a fagy nálunk nem okozott észrevehető kárt. Talán az érzékeny növényeknek volt annyi eszük, hogy csak később kezdjenek virítani. A méhek és más rovarok is élvezik a terített asztalt. Mi pedig gyönyörködünk a látványban.

Amióta az almafát kiszabadítottuk más növények rabságából, láthatóan jól érzi magát

A zöldsége szélén tulipán óvodát nyitottunk. Ők az első lakók

Ez a fehér virágocska csak úgy nőtt

Van ami már elvirított

Kedvenc tulipánom

Ez akár a vidéki porta jelképe is lehetne

Búcsú

Amióta a portára járunk, a szomszéd volt a biztos pont, akire mindig számíthattunk. Ha megérkeztünk, nemsokára megjelent, integettünk, köszöntünk egymásnak. Gyakran jött megnézni mit csinálunk, különösen az építkezős időszakokban. Mi is gyakran látogattuk meg. Ilyenkor elbeszélgettünk erről-arról, ahogyan az a szomszédok között szokás. Csodálatos memóriája volt, kívülről tudott vagy száz verset. És ami a legfontosabb: mindig derűs volt.
Tavaly nyáron azonban már mondta, hogy egyre nehezebb nekik egyedül, átköltöznek a szomszéd faluba a fiatalokhoz. Ősszel el is költöztek. Most pedig egy esti hívást kaptunk, hogy végleg elköltözött. Szombat délután temették. Szomorú nap volt.

Száraz a föld

Ki kellett használni ezt a hirtelen jött meleget. Elcsíptem a munkából egy napot, és elmentünk dolgozni. Már ideje elkezdeni a tavaszi ültetéseket, de ahhoz először át kellett rotálni a földet. Ez egy kicsit nehezen ment. Hiába, hogy felszántottam ősszel, a csapadékhiány miatt kemény kéreggé állt össze a talaj felszíne. Néhányszor végig kellett menni Robival, hogy végül porhanyóssá váljon a föld.
Robit szerencsére nem zavarta a keménység, csak ment, ment egykedvűen. Én pedig utána. Végül pedig csak kialakult a hely a veteménynek. Földbe is került az első adag borsó és retek. Ültettünk még saláta palántát, bízva abban, hogy megmarad a szárazság ellenére. A répának idén bakhátat készítünk, egyelőre két sor készült el.

A meggyfa rügyei már nagyon feszesek, nem sok kell, hogy kipattanjanak. Közben az ősszel ültetett hagyma is kezd szépen növögetni, már 2-3 centis kis zöld szárak bújtak ki a földből.

Ünnepi hétvége

Az utóbbi években mindig elmentünk a falu március 15-i ünnepére, és idén sem tettünk volna másként. Szeretem ezeket az ünnepeket, sajátos hangulatuk van. Felemelőek, szépek
Természetesen a porta meglátogatását is az ünnepi programhoz igazítottuk. Ami egyben azt is jelentette, hogy az a nap nem a kertészkedésről szólt. De ez így van rendjén.
Ami a kertet illeti, nem éppen ideális a helyzet. Legutóbb a sár miatt nem tudtunk bemenni a felszántott területre, most pedig annyira megszáradt a talaj, hogy teljesen kikérgesedett a föld felszíne. Egy alapos átforgatás kell az ültetés előtt, de erre nem voltunk felkészülve.
A virágos kert is csont száraz, szegény krókuszok mintha sivatagban nőnének.

Úgy tűnik, új lakót kapott a porta. Ahogy bementünk az udvarra, néhány galamb rebbent fel a tetőről, és - nem vagyok benne biztos, de - mintha a tető alól repültek volna ki. Az érzéseim meglehetősen vegyesek velük szemben. Bármilyen szépek is ezek a madarak, nem szeretném, ha beköltöznének a padlásra. Másrészről viszont úgy hallottam, hogy galambból lehet a legfinomabb húslevest készíteni.

Egyelőre még csak fényképezőgéppel lőttem rájuk.

Tavaszi portanyitás

A hétvégi jó idő minket elcsalogatott a portára. Télen csak a felhalmozott készleteket hordtuk el, most azonban már ideje nekilátni a kerti munkáknak. A házban érződött a légkollektorok jótékony hatása: az a szoba, amelyikbe két kollektor fújja a meleget, határozottabban melegebb volt. Ténykedésünket fűtéssel és alapos szellőztetéssel kezdtük. Miután a sparheltben már izzott a fa, nyugodtan mehettünk a kertbe, az ebéd melegítésének már nem volt akadálya.
A kertben a felszántott föld még nagyon sáros volt, ott nem lehetett még dolgozni. Lehetett viszont gereblyézni a diófák alatt. Ősszel a levelek egy része nagyon későn hullott le, ezeket most gereblyéztem össze. Érdekes volt, hogy ahol a szomszéd ház miatt tartósan árnyék van, még fagyos volt a föld, és a leveleket is nehéz volt felszedni.
Kezelésbe vettük a kerítés melletti területet is, ahonnan kiszedtük az akácsarjakat, és mellékesen az oda ültetett csicsóka gumóit is. Ez utóbbi nem lett sok, főleg, hogy egy részét ismét elültettük. A maradék azért egy-két finom ebédre elég lesz.

A virágos kertbe (hirtelen felindulásból) beköltözött egy pici barkafa. Ez tavaly már akkora lett, hogy  kinőtte a kertet. Már ősszel át akartuk ültetni, de akkor az elmaradt. Most viszont alaposan megvágtam, amivel egyben a húsvéti barka szükséglet beszerzése is megoldódott. Az átültetés azonban továbbra is elnapolva.

A gyümölcsfáink is érzik már a tavasz közeledtét. A kis rügyecskék már nagyon feszülnek, és már nem sok választja el őket a kipattanástól.. Csak el ne siessék!

Számvetés

Az év fordulója hagyományosan alkalmas időpontja a számvetésnek: honnan hová jutottunk? Vagy egyszerűen csak mi minden történt velünk. Ha szépítve akarnám körülírni éves állapotunkat, akkor valami ilyesmi kerülne ide: Az amúgy is szűkülő források más irányú felhasználása miatt a Porta fejlesztési előirányzatainak realizálása elmaradt az előzetes várakozásoktól. Magyarán: amink volt azt másra költöttük.
De ez nem baj, mert közben megtapasztaltuk, hogy milyen az, ha csak egyszerűen jelen vagyunk a portán, használjuk úgy, ahogyan egy vidéki portát használni kell.
Szerintem egy parasztház kertje elég nagy ahhoz, hogy a család zöldségszükséglete ott megteremjem. Tavaly kibővítettük a zöldséges területét, bár az újonnan felszántott részbe egyelőre csak napraforgót és kukoricát ültettünk. Próbálkoztunk olyan növényekkel is, melyeket eddig nem termesztettünk. Nagyon bevált a póréhagyma, melynek utolsó példányai még télen is fogyaszthatók. Lassan kitapasztaljuk, hogy mit szeret a föld, melyik növény érzi ott jól magát.
Kerítettünk időt arra is, hogy kiránduljunk a környéken. Leginkább a biciklit szeretem ehhez használni, mert sebessége nem túl nagy a nézelődéshez, mégis elég nagy utat meg lehet vele tenni. Ha valami megtetszik, könnyű megállni, akár egy keskeny ösvényen is el lehet menni.
És jutott időnk arra is, hogy részt vegyünk a falu rendezvényein, melyek mindig nagyon hangulatosak és olykor igen színvonalasak. Egy-egy ilyen alkalom lehetőséget ad új ismeretségek kötésére, a régebbiek ápolására. Vannak már jó páran, kiket a Porta révén ismertünk meg, és igen csak szívünkbe zártuk őket.
Hát ilyen év volt a tavalyi. Nem anyagiakban gazdag, de tartalmas, és ezért szép.