2017. június 21., szerda

Szobavakolás

A munkálatok során elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már egyre látványosabbak a felújítás lépései. Ilyen a szoba vakolása is. A kiinduló állapot még elég lehangoló volt. A pőre vályog egyhangúságát csak az áthidaló gerendája és a villanyvezetékek gipszelése törte meg.
A vályogfalra rabichálót tettünk. Ez fogja meg a vakolatot a falon. A plafonra hagyományos módon stukatúr nád került, amelynek szintén az a feladata, hogy a vakolat fennmaradjon. A régi nádazást még négyzet keresztmetszetű szegekkel rögzítették. Ezek többnyire még most is ott vannak a gerendákban. Most változtattunk a technológián, és a nádat tűzőgéppel szegeltük fel. Így sokkal haladósabb volt a munka.
A vakolásra egy brigádot hívtunk, akik mészhabarccsal vakolták fel a falakat. Ez a páraáteresztés érdekében fontos. Hátránya, hogy sokkal lassabban köt, mint a cementes vakolat. Főleg a még hideg házban. A plafonra feldobált első rétegnek majdnem egy hónap kellett, mire a következő réteget fel lehetett tenni. Ezt a brigád nem is várta ki, ott hagyták a félkész munkát.






Végül a plafon vakolását mi fejeztük be. Igaz, hogy lassabban haladtunk vele, de az eredmény több, mint kielégítő lett. Nem látszik rajta, hogy ezt nem kőműves készítette.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A mészhabarcsot milyen arányban kell csinálni ,csináltátok ? Cement egyáltalán nem kell bele ?

porta írta...

1 lapát mészhez 3-4 lapátnyi homok kell. A pontos arány a homok minőségétől is függ, ki kell tapasztalni. És természetesen vizet is kell hozzá adni, hogy nagyjából tejföl sűrűségű legyen. (Azt is ki kell tapasztalni, hogy mennyi víz kell. :-) Cement egyáltalán nem kell bele.