A leendő cserépkályha alapját már korábban megépítettük. A képen furcsa, hogy egy alap a felszín fölött van. Ennek az az oka, hogy a padló alatt lévő földet kiástuk, hogy később majd kaviccsal tudjuk feltölteni. Így az alap helyét nem kiásni kellett, hanem körbezsaluzni. Az alap és a fal között hagytunk egy bő 10 cm-es rést, amelyet szintén kaviccsal töltünk fel, hogy a pára ott tudjon feljönni.
A készülő padkát a tornácból kikerült betontörmelékkel töltöttük fel. Erre került a 6-7 cm vastag, betonhálóval megerősített betonlemez. Ennek a zsaluját lényegesen hosszabb idő volt elkészíteni, mint magát a betont beönteni. Miután a vízszintbe hozott zsaluzat egyben megadta a későbbi lemez síkját, a beöntött betont csak el kellett simítani.
Az elkészült betonnal már megvan az a felület, ahová maga a kályha épülhet. (Ezen képen az is látszik, hogy a délutáni nap milyen szépen besüt a szobába)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése