2016. április 17., vasárnap

Új ablak a régi helyen

A ház első szobájában egy ablak volt, amelyet kicseréltünk kettőre. Az egy ablak, és a két ablak is elég kevés fényt engedett be a szobába. Tulajdonképpen hiányzott egy ablak a tornác felé. Ahogy jött le a falról a régi vakolat, egyre inkább feltárulkozott a hiányzó régi ablak helye. Kézenfekvő volt tehát, hogy visszaállítjuk a szoba háromablakos állapotát. Télen el is készült a harmadik ablak, és ez most hétvégén be is került a helyére.
Még a külső vakolás előtt bekészítettük az áthidalást, ezért most könnyen ki tudtuk bontani az ablak helyét. Érdekes, hogy annak idején a falat nem vályoggal vagy téglával pótolták, hanem nagy kövekből rakták össze. Ahogy kiszedtük a falazatot, előkerült a régi ablakmélyedés maradványa. A festés mellett még az is látszott, hogy hol volt a régi ablaktok és az ablakpárkány beépítve.
 Vicces volt, ahogy a külső vakoláshoz használt rabicháló megmaradt a falban. Ezt természetesen kivágtuk.
Az ablakot ékekkel igazítottuk be a helyére, majd az ablaktok rögzítőket a vályogfalba vert fatiplihez csavaroztuk. Négy rögzítő stabilan tartotta az ablakot a teljes beépítésig.
Kívülről élére állított téglával falaztuk föl a tok és a fal közötti helyet. 
Az ablakpárkányt - a többi ablakhoz hasonlóan - bontott téglából építettük. A vakolat helyreállítása után már majdnem úgy néz ki, mintha mindig is meglett volna az ablak.
Belülről egyből kinyílt a tér. Jót tett a szobának az oldalablak, bár ez még nem is látszik igazából. Az ablak alatt látszanak a falból kiszedett kövek.

4 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Látod, nekünk is ezt kellett volna tenni. Valakik, még valamikor egy kettős ablakot tettek be. Maradt. Nézem a plafont, micsoda mintásra volt festve! Szépek lesztek, ezt értem esztétikára, s építészetileg is.

porta írta...

Köszönöm, Holdgyöngy! Ez a szoba színes, mintás volt. A plafon még túlzottan is. Ahogy jönnek elő a korábbi festékrétegek, látszik, hogy egyre mintásabb és színesebb lett a szoba. Most majd visszatérünk valami egyszerűbbhöz.

Messzenéző Minyon írta...

Kész szakemberek vagytok már! Nagyon ügyesek vagytok!

porta írta...

Szia Minyon! Köszönöm, igyekszünk minél jobban csinálni.