Fűnyírás

A nyárban az a szép, hogy a növények igyekeznek minél nagyobbra nőni. Főleg a gazok. Még akkor is, ha viszonylag kevés eső esik, és a zöldségeket locsolni kell, hogy ők is növekedjenek valamelyest.
A nyárban az a jó, hogy meleg van, és ha nem esik az eső, akkor lehet nyírni a nagyra nőtt gazokat, amelyeket némi szépítéssel fűnek hívok. Ahogyan tologatom a fűnyírót, azon elmélkedek, milyen furcsa ez így. A porta a pihenés, a kikapcsolódás helye. Legalábbis így kéne lennie. Aztán megérkezek ide, és nekilátok a tűző napon füvet nyírni. Meleg van, a gép zajos, és mégis élvezem. Minden forduló után növekszik a lenyírt terület.

Önárnykép fűnyíróval

Lépkedek a fűnyíró mögött. Nagy figyelmet nem kíván ez a munka, ezért a gondolataim nyugodtan kószálhatnak szerte-szét. Élvezhetem a szép időt, a szellő cirógatását. A madarak dalolását azt nem, de azért megfigyeltem, hogy a közelben egy rozsdafarkúpár lakik. Hol ide, hol oda szállnak, és gyanakodva méregetnek. Megzavartam őket, és nem tudják, hogy nyugodtan megközelíthetik-e fészküket.
Tanít is ez a tevékenység. Például azt, hogy puszta kézzel ne nyúljak bele a nyesedékbe. Főleg akkor ne, ha előtte csalános részt nyírtam.
Mire készen leszek, jó végig nézni a kerten. A ház előtti nyírt gyep a rendezettség érzetét kelti, gondos gazdára vall. Azt mutatja, hogy törődnek ezzel a kerttel.
A lenyírt fű a zöldségesbe került mulcsolásnak. Így segít nekünk, hogy ott nedvesebb maradjon a talaj, és mégis kevesebb gaz nőjön. Jól van ez így!