2012. június 25., hétfő

Belevágtunk

Mármint amolyan felújítás-szerű munkálatokba. Igaz, hogy az eredeti tervek szerint már rég készen kellene lenni ezzel. Legalább az egyik szobában. Meg a konyhában. De aztán másképp alakultak a dolgok, mert a pénzünk összhangba került az időnkkel. Mindegyikből a szükségesnél kevesebb lett. Így aztán mindig csak halasztódott a házbelső felújítása. Most viszont úgy döntöttünk, hogy egy minimál program szerint csak csinosabbá tesszük a szobát. Meg a konyhát. Így esett, hogy belevágtunk.
Annak idején a szobában jófajta vízzáró festékkel festették le a falat. Ennek meg is volt a hatása, a fal nem tudott száradni. Első lépésként a vakolatot vertük le addig, ameddig vizesedett a fal. A festék többi részét pedig valami finomabb módszerrel akarjuk eltávolítani. Ha már hozzányúlunk a vakolathoz, érdemesnek tartjuk a villanyvezetékek csöveit is betenni. Ezáltal minimális többlet munka árán megelőzhetünk egy későbbi koszolást. Tehát belevágtunk a falba is.

A bontásnak váratlan eredménye is lett. Kiderült, hogy ez az ablak is, akárcsak a másik szobában, utólagos beépítés eredménye. A lehámozott vakolat alól előkerült a régi ablakfülke téglafalazása. Lehet, hogy egyszer még visszacseréljük ezt az ablakot is.

5 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Igazatok van, akkor már célszerű mindent megcsinálni. Az eredeti az igazi, nálunk is kicserélték valószínű, az elődök pedig maradtak annál, csak ízlésesebb változatban. Próbáltam a régi elődöktől fotót szerezni, állítólag nincs. Sajnálom.

porta írta...

Mi is úgy jártunk, hogy nem tudtunk képeket szerezni a ház régi állapotáról. De azért az átalakítások nyoma árulkodik.

Messzenéző Minyon írta...

Hihetetlen, hogy ez megy a falvakban. A helyiek kicserélik az ablakokat bűnronda háromszárnyúakra; elfedik a fafödémet, hogy vakolni lehessen; lekenik a falat műanyaggal. Aztán jön a városi, megveszi a házat és nem győzi az egészet visszacsinálni városiasból falusiassá. Ha végigmegyünk a falun, pontosan lehet látni, hogy melyik házban laknak helyiek és melyiket vették meg a pestiek.

porta írta...

:-))

Holdgyöngy írta...

A nyugati országrészben pedig azt is, hogy melyiket a németek!