Tombol a nyár (no jó, most hétvégén kevésbé), nőnek a növények (főleg a gazok), és mégsem tudtom bemutatni a porta legújabb eseményeit. A képtelenségünk abból adódott, hogy vagy elfelejtettük vinni a fényképezőgépet, vagy az elvitt gép akkuja hagyott cserben. Így most képek nélkül próbálok átfogó képet adni a porta jelen állásáról.
A kertben kiszedtük a borsót, mely idén bőséges terméssel örvendeztetett meg minket. Leszedtük a néhány szem eprünket. Ez mennyiségre nem volt sok, de annál finomabb. Természetesen sokkal zamatosabb, mint a szeddmagadból való. Érik a málna és ribizli is. Ezen kívül rengeteg gaz pusztult el az utóbbi időben, némi lélegzethez juttatva ezzel kedvenc növényeinket.
A házban feltártuk a tisztaszoba ablaka átépítésének nyomait. Magyarán levertük a vakolatot az ablak körül. Így most világosan látszik, hogy régen két kisebb ablak volt, amit később egy nagyra cseréltek ki. Ez a nagy - valószínűleg a sarkok süllyedése miatt - mára annyira deformálódott, hogy rendesen már nem is csukható. Mindenképpen javításra, leginkább cserére szorul. Részletek később.
Túrák és legenda a Szent László pénze nyomában
-
Aki a Bakonyaljára téved és itt tölt el pár napot a vidéket felfedezendő,
túrái során, különösen a döbröntei várrom környékén sűrűn találhat olyan
ge...
2 napja
1 megjegyzés:
És akkor már majd újra két kisebbre cserélitek az ablakot?
Megjegyzés küldése