2010. január 11., hétfő

Rövid látogatás

A hétvégén tettünk egy gyors kirándulást a portára. A párás-ködös idő, a szitáló eső nem tette különösen vonzóvá az utazást, viszont már régen voltunk ott, és körül kellett nézni. A hó elolvadt, a kert annyira felázott és sáros volt, hogy a kocsival nem is álltunk be.
A házban most 4 fok volt, és maradt is annyi, mert rövid ottlétünkhöz nem fűtöttünk be. A légkollektoros szellőztetés hatása viszont határozottan érződik. Most nincs az az áporodott szag, ami mindig fogadott minket tavaly télen.
A tető átnézésekor egy helyen találtunk javítani valót: az egyik cserépléc göcsörtös volt, és megroppant a hó alatt. Sürgős javítás nem szükséges, így azt tavaszra halasztottuk.
Az egerek elleni harcban mégiscsak bevetettük a ragacsot, sok-sok egér bánatára. A kecskék pedig most két házzal odább voltak.

4 megjegyzés:

Annamarie írta...

A ragacs, mint már írtam, jóóóó lesz! lehet, hogy nem valami humánus megoldás, na de inkább a ragacs, mint az egerek sokasága.

A házzal kapcsolatban: már nálunk sincsen dohos, állott szag a házban (kezdetben volt egy kevés), pedig mi ritkábban jutunk le és nincs is légkollektoros szellőztetés. Igazából ezek a dolgok akkor oldódnak meg véglegesen egy háznál, ha azt állandóan lakják. Ha folyamatos a fűtés és szellőztetés. Mi ezen dolgozunk ezerrel :-)

Messzenéző Minyon írta...

Jááj, az a rengeteg sár!! Mi is utáljuk már nagyon!

Annamarie írta...

Minyon, a mi sarunk ráadásul agyagos, ragadós! Vésővel lehet lebányászni a csizmáról

porta írta...

Alapvetően nem baj a sár, hozzátartozik a vidéki léthez, csak tavaly nagyon nehéz volt a kocsit kibányászni belőle. Azóta óvatosabbak vagyunk a kertbe beállással.
Annamarie: jól jöhet még az agyag, ha van kályhás ismerősöd. ;-)