A hétvégén szép idő volt, sütött a nap, de nem volt túl meleg. Robi is abbahagyta a brummogását, csak a madarak adtak nekünk rögtönzött szerenádot, meg a fecskék csiviteltek, akik újra megjelentek a porta körül. Szóval jó volt kinn lenni a kertben. Az idilli hangulatot halk, aztán egyre erősödő zúgás törte meg. Később pedig a zúgást okozó felhő is átbucskázott a szomszéd ház tetején. Ekkor már jobbnak láttuk kicsit eltávolodni az események központjától, mert a felhő egy elszabadult méhraj képét vette fel, és letelepedett a domboldal egyik fájára. A méheket aztán egy ufonauta is követte, akiről meg kiderült, hogy a zord álarc egy aggódó méhészt rejt, és visszaterelné az elszabadult kis zümmögőket oda, ahová valók. Ennek persze nagyon örültünk, mert jobb ha a kaptárban vannak a méhek, és nem a kertünk egyik fáján lógnak.
A befogás művelete végül is roppant egyszerű, egy kasba kell seperni a méheket. A nagy számok törvénye alapján az anya is belepottyan a kasba, ahová később a többiek is odagyűlnek. Ekkor már meg lehet fogni őket, és határozott léptekkel elvinni az egész bagázst.
3 megjegyzés:
Hű, a mindenit!!!
Jujj! Én azt hiszem, rendesen be lettem volna tojva :) Még jó, hogy jött a méhész.
Nálunk a méhész a megszállt hársfa alá tett egy félbe vágott kisebb hordót, amit letakart egy vastag posztóval, amin csak egy öklömnyi lyukat hagyott. A kis hordóba tett egy kis mézet és vártunk. Egy-két óra leforgása alatt csak úgy zsongott a kis hordó a sok méhecskétől. Úgy már könnyedén hazavitte őket.
Megjegyzés küldése