2012. május 20., vasárnap

Biciklis nap

Ilyen jó időben, mint amilyet ez a hétvége hozott, ideje volt előszedni a bicikliket. Autómentes napot tartottunk, és biciklivel mentünk a portára. Ennek több előnye is van: olcsó és környezetbarát. Környezetbarát abban az értelemben is, hogy nem csak keresztül robogunk a tájon, hanem meg lehet állni, lehet nézelődni, útközben fényképezni. Rá lehet csodálkozni, hogy a szántóföld sorai milyen szép geometrikus formát adnak.

A portán kedves meglepetés fogadott: a szomszédba ismét két kecske költözött. Igaz, hogy ezek báránynak látszanak, és a gazdájuk is nyugtatott minket, hogy csak kedves, szelíd bárányok, de én biztos vagyok benne, hogy a báránybőr alatt álnok kecskék lapulnak. Bizonyíték erre a karalábé, amelyiknek a hajtását szépen megrágcsálták. Csak egy kecske képes arra, hogy a drótkerítés túloldalán lévő zöldséget tekintse ebéd utáni nasinak!
A kertet szerencsére elkerülte a fagy. A múltkor kiültetett paprikák jól vannak, és az eper is lassan termőre fordul.
A sárgarépa is szépen kinőtt. Próbaképpen idén bakhátra ültettük a répát, hogy a gyökerét mélyebbre tudja növeszteni. Az eredményről majd ősszel tudok beszámolni.
A virágoskertben kiszedtük a tulipán hagymákat, és most dália került a tavaszi virágok helyére.

5 megjegyzés:

Gandalf írta...

Sziasztok!
Már ilyen korán kiszeditek a tulipánhagymákat? Mikor kerül majd vissza a földbe?

Annamarie írta...

Nálatok hogyan nem nő a gaz? Vagy mikor kapáltok, gazoltok?

porta írta...

Gandalf! Muszáj kiszedni, mert kell a hely a nyári virágoknak.
Annamarie! Sajnos nő az, még az eddigi száraz időben is. (Most az esőtől meg pláne!) Gyakran kapálunk és mulcsozunk. Ha már elég sok mulcs van rajta, akkor már nem vészes a gaz.

ave írta...

Szia, üdvözöllek! Megtaláltam a blogod, járok hozzád olvasni, és néha szólni is.:-)
Sok tapasztalatom nincs, talán háztulajdonosok leszünk egyszer, tehát abszolút a folyamat elején vagyunk. Még ház sincs!:-)Most egy lakótelepi lakásból írok, tehát ennyire az elején vagyunk.
Minden jót, szép napot kívánok!

porta írta...

Szia Évus! Jó nézelődést kívánok, itt is, meg az eladó házak között is.
Majd én is szólok Nálad. :)