2009. július 5., vasárnap

Nyári zuhany

Arra gondoltunk, hogy jó lenne már a felújítási munkák legelején valamilyen tisztálkodási lehetőség. A fürdőszoba kialakítása még messze van, viszont jönnek a poros-koszos munkák, és jön az izzasztó meleg. Tehát fürödni kell, lehetőleg valamilyen egyszerű módon. Bár a slauggal egymás locsolását elvetettük, mégis egy kerti zuhany a megoldás.
Ahogy számolgattunk, megint csak a házilagos kivitel a költségtakarékos megoldás. A lehetőségek latolgatása során fontosnak tartottuk, hogy a kerti zuhany egyes elemeit később is fel tudjuk használni. A kútból kipusztult szivattyút egy másikkal pótoltuk. A korábban beszerzett víztartály tetejére egy házi vízmű került. A zuhany részére fából építettünk kabint, a vizet pedig a napra tett fekete csőspirállal melegítjük fel. Számításom szerint a feltekert csőben kb. 30 l víz tud melegedni, ami 2-3 ember (takarékos) zuhanyozására elég. A spirált úgy fordítjuk, hogy inkább a délutáni nap érje, tehát elsősorban kora estére legyen meleg víz. A rendszer fontos eleme még a napsütés. Remélem a következő két hónapban ebből sem lesz hiány.A rendszer minden elemét - a bodega kivételével - az igazi fürdőszoba megépítése során is felhasználhatjuk, tehát semmi sem megy kárba.

3 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Ez nagyon jó megoldásnak tűnik, mi egy kiszuperált, feketére festett bojlerbelsőt használtunk évekig, a fürdőszoba előtt. A fekete csőben levő víz akkor is fölmelegszik, ha nem süti a Nap, de meleg a levegő, de éjszaka kihűl. Este viszont vigyázzatok, mert szerintem még túl forró is lehet az a víz!

Hanga írta...

Tényleg jó ötlet! Barátaink egy nagy méretű kézi permetezőt használnak ilyen célra. /permetszer még soha nem volt benne:)/

monik írta...

Nagyon ötletes! Mi egy 200 literes hordót festettünk le feketére,és azt számítottuk a kert egy zugába föltenni valami magasra.Onnan egy öntöző rózsán tusolnánk,ha minden igaz.De még csak a hordó van kéznél.:)
(A hordót slaggal nyomatjuk tele vízzel)