2016. március 15., kedd

Idénynyitó

Az utóbbi időben keveset írtam a portáról. Ennek oka, hogy egyrészt nem sok minden történt a télen, másrészt ami történt, arról majd később fogok beszámolni. Ez utóbbi kategóriába tartozik a mesteremberekkel történő tárgyalás, vagy ez-az elkészítése, beszerzése.
Amiről viszont be kell számolni az, hogy beindult az idei kertészeti szezon. Furcsa most, amikor ismét nyakig ülünk a télben, arról írni, hogy remek napsütésben tudtam elvégezni Robi barátommal a tavaszi szántást. Robi egyébként beteg volt a télen, de egy felújító kezelés csodát művelt vele. Az első rántásra indult, és utána csak pöfögött, pöfögött, amíg a benzin ki nem fogyott belőle. Közben a gyümölcsfák megkapták a lemosó permetezést. Úgy tűnik, hogy teli vannak energiával. A rügyek már alig várják, hogy megindulhassanak.
A kertben kinyílott az ibolya, ami igazán a tavasz jele. (Még akkor is, ha mára meg hó, meg havas eső, meg ilyenek hullottak.) Érdekes módon az ibolya felköltözött a domboldalra, ami egyébként jól áll neki.
Útközben figyeltünk fel arra, hogy néhány helyen már virágba borult fát is látni. Máshol pedig a belvíz foglalta el a szántóföld egy részét. A lenti tó is az őszi vetés helyén alakult ki, gondolom a gazda nem kis bosszúságára. (Mindamellett annyira szépek voltak a színek, hogy kénytelen voltam megállni fényképezni.)

Nincsenek megjegyzések: