2015. július 16., csütörtök

Ámbitus

A ház jellegzetességét a tornácot övező vastag oszlopok és az oszlopok közötti mellvédfal adja. Az első és a (vélhetően egykor) utolsó oszlop szögletes, a többi hengeres alakú. Az oszlopokat széles mellvédfal köti össze, amely csak a bejáratnál van megszakítva. A ház szépítését a tornác megújításával folytattuk.
Első lépésként az ablakot cseréltük ki. Erről már korábban írtam.
 Ezt követően levertük a megmaradt vakolatot, és beépítettük az elektromos vezetékek csöveit.
Itt még nem látszik, de elbontottuk az istálló előtti, utólagosan épített mellvédfalat. Ezzel szellősebb és egységesebb lett a ház kinézete. Természetesen a mellvédfal vakolatát is leszedtük. A belső oldalon szinte már nem is volt mit.
Az egyszerűség kedvéért a plafont xps lemezzel burkoltuk. (Erre nem vagyok büszke, de lényegesen gyorsabb volt vakolni, mint a hagyományos nádazást.) Itt is előkészítettük a világítás helyét.
A fal vakolása mészhabarccsal történt. Némi rábeszélés kellett, hogy a kőműves ezt elvállalja. Később aztán maga is csodálkozott, hogy milyen jól lehet dolgozni cement nélkül is, és mennyire kikeményedik a vakolat. A plafon viszont az xps-hez való ragasztóval lett lekenve.
Ugyanezt a ragasztót használtuk az oszlopokon a régi vakolat felületének megerősítésére. Itt ecsettel kentük fel a ragasztót. A mellvédfalat éri az eső, ezért az cementes vakolatot kapott.
A falat meszeljük. Az oszlopok is fehérek lesznek, a mellvédfalat pedig még cementtejjel fogjuk lekenni.

3 megjegyzés:

BoGyo írta...

Ó, de szép már így is! Gyönyörű lesz, ha elkészültök!!

Messzenéző Minyon írta...

És akkor már nem lesz sárga? Én mindig úgy gondoltam a házatokra, hogy sárga. De kétségkívül a fehér sokkal szebb lesz ... és a mi házunk is sárga volt a felújítás előtt, most pedig fehér.

Vicuska írta...

Szép bizony!!!!!