2012. március 19., hétfő

Ünnepi hétvége

Az utóbbi években mindig elmentünk a falu március 15-i ünnepére, és idén sem tettünk volna másként. Szeretem ezeket az ünnepeket, sajátos hangulatuk van. Felemelőek, szépek
Természetesen a porta meglátogatását is az ünnepi programhoz igazítottuk. Ami egyben azt is jelentette, hogy az a nap nem a kertészkedésről szólt. De ez így van rendjén.
Ami a kertet illeti, nem éppen ideális a helyzet. Legutóbb a sár miatt nem tudtunk bemenni a felszántott területre, most pedig annyira megszáradt a talaj, hogy teljesen kikérgesedett a föld felszíne. Egy alapos átforgatás kell az ültetés előtt, de erre nem voltunk felkészülve.
A virágos kert is csont száraz, szegény krókuszok mintha sivatagban nőnének.

Úgy tűnik, új lakót kapott a porta. Ahogy bementünk az udvarra, néhány galamb rebbent fel a tetőről, és - nem vagyok benne biztos, de - mintha a tető alól repültek volna ki. Az érzéseim meglehetősen vegyesek velük szemben. Bármilyen szépek is ezek a madarak, nem szeretném, ha beköltöznének a padlásra. Másrészről viszont úgy hallottam, hogy galambból lehet a legfinomabb húslevest készíteni.
Egyelőre még csak fényképezőgéppel lőttem rájuk.

1 megjegyzés:

Vicuska írta...

A föld nagyon igényelné az esőt, olyan jó kiadós fajtát!