2011. május 6., péntek

Vadvirágok

Eléggé elmaradtunk az ültetéssel, ezért hét közben szakítottunk arra időt, hogy felkeressük a portát, és foglalkozzunk egy kicsit a kerttel. Időközben Robi is meggyógyult, és segített nekünk a föld rotálásában. Hiába, hogy egy hónapja már átforgattuk a földet, időközben úgy letömörödött, hogy szükségünk volt Robi géperejére. A megmunkált földbe uborka, krumpli, kukorica, napraforgó és bab került.
Közben a korábban ültetett növényeket is ellenőriztük, és örömmel tapasztaltuk, hogy szépen növögetnek. Remélem, az utóbbi napok fagyos éjszakáit is átvészelték.
Sajna a nem ültetett növényeknél is a gyors növekedést tapasztaltuk. Tulajdonképpen fantasztikus, hogy némely fűnek már kalásza van. Robi mellett tehát a fűkaszát is munkára fogtuk, és a szabadon lévő területet jól megkopasztottuk. Néhány órás brummogást követően megállapodtunk abban, hogy mennyivel praktikusabb lenne birkát tartani, olyat amelyik nem benzinnel működik. A brummogás helyet elég lenne meglapogatni a birka oldalát, és megdicsérgetni, hogy milyen szépen legelészik.
A kaszálás viszont arra is remek alkalom, hogy közben gyönyörködjek az apró kis virágokban. Gyorsan elő is szedtem a fényképezőgépet, megörökíteni ezeket apró csodákat. Íme egy kis ízelítő:

7 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Nálam most nyitott kaput döngetsz a megjegyzéseddel. Hosszú a telkünk, s most valakit kértünk meg kaszálni, de én dühöngök a pénzkidobás miatt. Közelünkben van egy birkás, ő ajánlotta fel, hogy a szomszéddal együtt a kertünk végét lekerítené villanypásztorral a birkáinak. A másik szomszédom nem megy bele, mert a fákat is megrágják, mi meg hezitálunk mit tegyünk?

Messzenéző Minyon írta...

Nekünk volt birkánk, ilyen problémára nem emlékszem, hogy a fákat megrágták volna. Az a kecske! Sokkal inkább emlékszem arra a birkaproblémára, ami a fű lelegelése után maradt ott. Mert hiába bogyó, elég lágy, összeszedni nem egyszerű. Viszont szagos, de rendesen! Jó, hogy remek trágya, de amíg bele nem mossa az eső a földbe, addig eltelik nem kevés idő, annál legalábbis sokkal több, mint amennyi idő alatt megnő a fű annyira, hogy újra kell a birkákat hívni legelni és trágyázni.

porta írta...

A kecske mohóságát már megtapasztaltuk amikor a szomszéd kecskéje módszeresen lerágott mindent. A birkabogyókra viszont nem gondoltam. Lehet, hogy mégis nagyobb kert kéne nekik?

Messzenéző Minyon írta...

A mi kertünk elég nagy, de azon a nyáron, amikor birkáink voltak, az egész kertnek rendesen birkaszaga volt :))

Anikó írta...

A megoldás neve : liba :o) nem rágja le a fákat, nem büdös, gyönyörű rövidre "vágja" a gyepet, sőt harsányan jelzi a vendég érkezését, amikor az még meg sem nyomja a csengőt. És az sem utolsó, amit a tepsiben tud nyújtani!!!

porta írta...

A tepsi lesz a liba elfekvője? Nem hangzik rosszul. Bár egyelőre maradunk a megszokott fűnyírásnál. Már nagyon kell a mulcs a zöldségesbe.

Holdgyöngy írta...

Most jól megokosodtam nálad, majd döntünk mi is, bár azóta nem szóltak.A liba nem rossz. főleg a végeredmény vonzó, csak az a gond nálunk pl. nem lakunk ott állandóan.