2010. szeptember 30., csütörtök

Hét közben

Nehezen jutunk mostanában a portára, pedig lenne mit csinálni. De ebben még az időjárás sem segített minket, amikor ráértünk volna, esett az eső. De nem adjuk fel! Ha hétvégén nem tudunk menni, akkor hét közben. Igaz, hogy az előrejelzés szerint esős idő lett volna, de szerencsére a felhőknek még nincs internetjük, így nem tudtak erről. Szépen el is úsztak a porta fölül, és olyan szép napsütés volt, hogy még a kerti zuhanyt is használhattuk. De ez már a nap vége volt.
Sokféle tervvel érkeztünk a portára: a terményeket kellett összeszedni, már amit lehetett.Egy vödörnyi összejött a babból. Volt még paprika is, több fajta. És szedtem diót is. (Az nem látszik a hátsó vödörben.) Találtunk még uborkát és cukkinit, valamint hátravan még a kukorica leszedése is.

Végre eljutottam a mellvédfal meszeléséhez. Először cementes mésszel kentem le. (Vagy meszes cementtel?) A második adag mész már kevesebb cementet tartalmazott, így lényegében fehér lett a fal, csak maradtak még foltok rajta. A végeredmény majd akkor látszik igazán, ha teljesen megszárad.
Amikor megvettük a házat, a maradék vakolat szürke volt. Eredetileg a festéssel is ezt a színt (színtelenséget) akartuk elérni, de most felötlött bennünk: milyen lenne az egész fal sárgán? Az utolsó réteg felviteléig még van időnk gondolkodni ezen.

1 megjegyzés:

Csillagos írta...

Rengeteg vajbabotok lett, gratulálok! Szépül kis ház is, látom:)