2010. május 16., vasárnap

Esős hétvége

Az előrejelzések hosszan elhúzódó esős évszakot ígértek, ami egyáltalán nem esett egybe az elképzeléseinkkel, merthogy kerti munkákat akartunk végezni. Mindezek ellenében péntek délután igazán szép volt az idő, és úgy tűnt, ez kitart másnapra is. Szombaton reggel tehát nekiindultunk felkeresni a portát, gondolván, hogy jobb előbb, mint esőben. A terv igazán egyszerű volt: ültetünk, ültetünk és ültetünk.
A virágos kertben felszedtük a tulipánhagymákat, és évelő virágokat ültettünk talajtakarónak. A múltkoriban kiültetett dáliák és kardvirágok már szépen megindultak. Aztán a zöldségesben is helyükre kerültek a paprika és uborka palánták. Ültettünk még egy sor babot is.
A korábbi ültetések szépen fejlődnek. Arasznyi már a borsó és a krumpli is.
Élvezi a sok esőt a sok gaz is, növekednek azok is szépen. Egyelőre azonban annyira sáros a föld, hogy kapálni még nemigen lehet. No, meg a mulcsolással is el vagyunk maradva. Még nem nyírtunk annyi füvet, hogy mindenhova jusson.
Növögetnek szépen a gyümölcsök is. A gyümölcsfák láthatóan elégedettek a metszéssel, és a virágzás alatti meleg idő is jót tett nekik. A körtefa például teli van apró körtékkel.
A körtével kapcsolatos terveimre a fa szemlélése közbeni beszélgetés mutat rá:
- Milyen szép a körte. Jó lenne valami télálló fajta belőle.
- Hiszen télálló ez is, csak le kell főzetni!

2 megjegyzés:

Tücsökfalvi Tücsök írta...

Nálunk nem akarnak előbújni a dáliák :( most meg akkora lett a víz, lehet belefulladnak a földbe...

Messzenéző Minyon írta...

Ez a télálló körte :D :D