2010. november 23., kedd

A diófák levele

A kertben lévő diófák szinte egyik napról a másikra megváltak leveleiktől. Köztudomású, hogy a diólevél növekedést gátló anyagokat tartalmaz, ezért nem tanácsos például a zöldséges felszántott földjén hagyni. (Érdekes módon a diófák alatti gazokat viszont nem nagyon zavarja a diólevél növekedésgátló hatása.)

Hétvégén tehát lombseprűvel felszerelkezve mentünk diólevél-mentesíteni a kertet. Odáig rendben volt, hogy a lehullott leveleket csinos kupacokba húztuk össze, de mi történjék ennyi levéllel. Legegyszerűbb megoldás a komposztálás lenne, de vajon szabad-e diólevelet a komposztba rakni? Rákeresve az interneten, a válasz a "nyugodtan komposztálható"-tól a "szigorúan elégetni"-ig mindenféle változatban megtalálható. Azon nem lepődtem meg, hogy az erről szóló fórumban - mert ilyen is van ám! - gyakran érvek nélkül adják a tutit, de azt már furcsállom, hogy a két rádiós gazda is eltérő véleményen van ez ügyben.
Amit sikerült kiderítenem: a diólevél a nehezen bomló lombok közé tartozik, a komposztálódásához kettő-négy év kell. Ez idő alatt azonban a benne lévő méreganyag is lebomlik, tehát a diólevélből készült komposzt ugyanúgy használható, mint bármely más növény komposztja. Talán a hosszú lebomlási idő miatt terjedt el az a vélemény, hogy a dió nem való a komposztba. Van olyan kertész, aki külön komposztálóban kezeli a dióleveleket, és csak a harmadik év végén keveri a többi komposztálandó növénymaradék közé.
Nálunk a megoldás az lett, hogy az összegyűjtött diólevelek a zöldségesből kiszedett gazok tetejére kerültek. Abból a halomból azonban nem lesz a kertbe visszakerülő komposzt, mert eleve egy gödör feltöltésére raktuk oda a sok gazt.
A diólevelek mellett egyéb növényekkel is foglalkoztunk. Próbaképpen ültettünk egy sor epret, vajon hogy érzik magukat ebben a talajban. És elültettünk egy sor málnát is, ami majd átkerül máshova, de egyelőre a zöldséges szélén fog áttelelni.

2010. november 11., csütörtök

Készülünk a télre

Bár az utóbbi napok, hetek időjárása nem mutatta, mégis közeleg a tél. Ennek megfelelően a kertben minden terményt begyűjtöttünk, és a zöldségesben a talajt is felkészítettük a téli pihenőre. Ez abból állt, hogy a növénymaradékokat kihuzigáltuk, lekapáltuk, utána pedig Robival jó alaposan átforgattuk a földet. Közben pedig a nyáron betárolt trágyát is beledolgoztuk a talajba. Ez így összefoglalva nem tűnik soknak, pedig csak a második nekiveselkedésre sikerült befejezni a munkát.

Végül ilyen lett a kert, háttérben az őszi fénnyel megvilágított domboldallal. Most már jöhet a hó, pihe-puha takaró a földnek.

2010. október 30., szombat

Szántás

A termények begyűjtése után eljutottunk odáig, hogy már a jövő évi veteményezéshez készítsük elő a talajt. Még nyáron hoztunk egy rakás trágyát, ami eddig ott érett a kertben, egy halomban. Azt most a megszántott területre hoztuk, és bedolgoztuk a földbe.
Így nézett ki a trágyakupacokkal a zöldséges:

És ilyen lett a rotálás végeztével.
Ahogy lépegettem Robi mögött, örvendeztem, hogy milyen jó idő van. Kifejezetten jól esett a napsütés, és szerencsére a talaj sem volt annyira nedves, hogy nehézzé tette volna a munkát. Jó lenne még egy-két ilyen hétvége, hogy mindent be tudjunk fejezni, mielőtt a tél megérkezik.

2010. október 19., kedd

Kerti munkák

Mostanában, ha jó az idő, akkor a kerti munkákat részesítjük előnyben. A zöldségesben szinte minden felszedtünk, amit lehetett. Összeszedtük a maradék babot, leszedtük a paprikákat, sőt a sütőtök alól is kiszedtük az eddig ott hagyott krumplit. Szedegetjük szorgalmasan a diót is, szépen gyűlik a karácsonyi bejgli alapanyaga. Hétvégén pedig a kukoricát törtük le, majd a kukorica szárat is kiszedtük. Ezt összeraktuk egy kupacba, száradni. Addig-addig raktuk, míg a végén egy valóságos kis kunyhó kerekedett belőle.

A virágos kertet is átalakítottuk egy kicsit. Kiszedtük a kardvirágot és a dáliákat, és felástuk a talajt, előkészítve a helyet a tavaszi virágoknak. Legutóbb sajnos arra már nem jutott időnk, hogy el is ültessük a hagymákat.

2010. október 10., vasárnap

Ragyogó idő

Az elmúlt hétvége olyan szép idővel ajándékozott meg minket, amelyben már régen volt részünk.
Igaz, hogy hajnalban már deres volt a fű, de a dér hamar eltűnt, és a harmatot is gyorsan felszárította a nap. Az égen felhő alig volt, és ha megjelent egy-egy, az is csak azért, hogy az eget még szebbé tegye. Olyan idő volt, amikor jólesik kószálni erdőn-mezőn, amikor a napsütés már nem izzasztó, de kellemesen melengető, amikor érdemes felmászni egy-egy kiugró magaslatra, mert messze belátni a tájat.
Olyan idő volt, amikor öröm dolgozni a kertben, mert a nyári munka gyümölcseivel telnek a vödrök, ládák. Olyan idő volt, amikor a megpihenéshez már nem a falomb árnyékát választja az ember, hanem szívesebben időz a napsütéses teraszon, amikor jól esik a sör, de még jobb a pince hűvös borát kortyolgatni, lassan, komótosan, a kortyok előtt megcsodálva a poháron átcsillanó fényt, amikor beszélgetés közben a nyári kalandok emlékei bukkannak fel, miközben az ember tekintete újra és újra a távoli hegyek karéján állapodik meg.
Olyan idő volt, amikor a nap aranysárgára és rőtvörösre színezi a fákat, és egy-egy levél szinte szemérmesen válik meg az ágtól, hogy lágyan lebegve érjen földet. Olyan idő volt, amikor felragyog a táj, a kert az őszi fényben, és a körülöttünk lévő apró tárgyak is új életre kelnek.
Ilyen idő volt, amikor megleltem ezt a képet:

2010. október 3., vasárnap

Meszelünk

Elérkeztünk a tűzfal meszeléséhez. A fal alsó része a földről vagy állványról elérhető, ott a meszelés nem okozott problémát. A felső részt létráról meszeltük. A létrán olyan magasságba fel tudunk mászni, hogy meszelővel a fal teteje is befogható. Ehhez persze hosszú nyelű meszelő kell. A miénknek egy méteres a nyele, és a karom ilyen hosszúságú nyújtása már elegendőnek bizonyult. A munka nehézsége leginkább a gravitációból adódott. Hamar rájöttem, hogy sok anyagot nem érdemes felvenni a meszelővel, mert nagy része úgyis rám csorog vissza. A másik tapasztalatom, hogy a létra feletti részt nem érdemes kenni, mert onnan méginkább rám csorog vissza a mész. Így kevés anyaggal, apránként haladva lehet a legjobban dolgozni.

A vakolt és tapasztatott felület meszelése némileg eltérő technikát igényelt. A vakolaton többször el lehet kenni a meszet, sőt célszerű is hosszasabban maszatolni, hogy a felület egyenetlenségeit jól kitöltse a mész. Vályogot eddig még nem meszeltem, így furcsa volt, hogy a meszelő hamar felszedi a sarat. Tapasztalatom szerint a célszerű megoldás az, hogy az elhúzott anyagot békében kell hagyni. Segítette viszont a felkenést a mészbe kevert lenolaj is, érezhetően könnyebb volt vele dolgozni.Az eredmény a képen látszik:
A tornác mellvédfala először fehér lett, de azt nagyon rikítónak találtam. Aztán a faluban tett séta során megállapítottam, hogy a hasonló házak mindegyikének szürke a mellvédfala. Végül cementes mésszel kentem le, és ilyen szürkévé alakult:

2010. szeptember 30., csütörtök

Hét közben

Nehezen jutunk mostanában a portára, pedig lenne mit csinálni. De ebben még az időjárás sem segített minket, amikor ráértünk volna, esett az eső. De nem adjuk fel! Ha hétvégén nem tudunk menni, akkor hét közben. Igaz, hogy az előrejelzés szerint esős idő lett volna, de szerencsére a felhőknek még nincs internetjük, így nem tudtak erről. Szépen el is úsztak a porta fölül, és olyan szép napsütés volt, hogy még a kerti zuhanyt is használhattuk. De ez már a nap vége volt.
Sokféle tervvel érkeztünk a portára: a terményeket kellett összeszedni, már amit lehetett.Egy vödörnyi összejött a babból. Volt még paprika is, több fajta. És szedtem diót is. (Az nem látszik a hátsó vödörben.) Találtunk még uborkát és cukkinit, valamint hátravan még a kukorica leszedése is.

Végre eljutottam a mellvédfal meszeléséhez. Először cementes mésszel kentem le. (Vagy meszes cementtel?) A második adag mész már kevesebb cementet tartalmazott, így lényegében fehér lett a fal, csak maradtak még foltok rajta. A végeredmény majd akkor látszik igazán, ha teljesen megszárad.
Amikor megvettük a házat, a maradék vakolat szürke volt. Eredetileg a festéssel is ezt a színt (színtelenséget) akartuk elérni, de most felötlött bennünk: milyen lenne az egész fal sárgán? Az utolsó réteg felviteléig még van időnk gondolkodni ezen.

2010. szeptember 11., szombat

Terményeink

Esik az eső. És esett tegnap is, meg éjszaka is, meg reggel is. Esőben pedig nem megyek a portára, mert most éppen a krumplit kéne felszedni, de a vizes és hideg agyagos földben nem olyan jó keresni a gumókat. Vagy meszelni kellene a tűzfalat, de az esőben valahogy ehhez sincs kedvem. Inkább nosztalgiázok egy kicsit a korábban begyűjtött terményeink képeivel.
A krumpli termés idén nem túl bőséges. A tövek alatt jellemzően csak 2-3 gumó van, és sok megrohadt. Talán a túl sok eső miatt nem tudott megnőni. Amit eddig kiszedtünk azért elég szép volt.

Az uborka viszont nagyon jól termet. Idén a takarmánykukorica mellé került az uborka, és a "teniszhálót" nem feszítettük ki neki. De az uborka nagyon találékony növény, és rájött, hogy a nagyra nőtt kukoricaszár milyen jó támasz neki is. Fel is kúszott rá.
Jól érzi magát a sütőtök is. Nagy területre szétterjeszkedett, és néhány nagy bogyó is van rajta. Jó lesz ez, amikor majd zimankósra fordul az idő.
 A bodzára eddig úgy tekintettünk, mint amit irtani kell, mert terjeszkedik korlátlanul és elfoglalja a helyet más növényektől. A virágjából azért minden tavasszal készült szörp, és idén a fekete szemű fürtöket is leszedtük. A termés felhasználásáról két, egymástól merőben eltérő elképzelés alakult ki, a lekvár és a pálinka vetekedett egymással. A kérdést végül az döntötte el, hogy mire eltettem volna erjedni a gyümölcsöt, az már vígan rotyogott a fazékban. Végül hét kisebb üveg lekvár lett belőle, melyek most a kamrában várják sorsuk beteljesedését.

2010. szeptember 5., vasárnap

El a vizekkel!

A tavalyi nyár nagy projektje a tető átcserepezése és azt követően az új eresz feltétele volt. Ezzel a felülről jövő vizektől sikerült mentesíteni a házat. A tetőt azóta is folyamatosan ellenőrizzük, és egy megroppant cseréplécen kívül javítani való nem akadt rajta. A tetőről lejövő víz azonban nem tud elfolyni a háztól, hanem a ház előtt szivárog be a talajba. A talajból pedig a falba. A sok eső pedig sok vizet eredményez, aminek következménye, hogy hiába szellőztettünk sokat a nyáron, a szoba fala mégis nedves, mégpedig ott, ahol a tetőről lejövő víz elszikkad. Ebből kifolyólag erős összefüggést sejtek a ház előtt maradó vizek és fal nedvesedése között. Tehát a vizet el kell vezetni a ház elől. Kutakodva az interneten, találtam is megfelelő betonelemeket, amiből kialakítható egy szép folyóka, ami a későbbi bejárati burkolat víztelenítő része is lehetne majd. Szép hosszútávú tervek!
Az azonnali megoldás azonban ennél sokkal egyszerűbb. A régi ereszből raktunk le egy folyókát, ami már most képes eltéríteni a vizeket. És mivel esett a hétvégén is, hát rögvest használatba vettük és kipróbáltuk az új vízelvezető rendszerünket.

2010. augusztus 31., kedd

Rövid hétvége

Hétvégén nem volt kegyes hozzánk az időjárás, mert csak vasárnap tudtunk dolgozgatni a portán. Bár inkább úgy kellene írni, hogy vasárnap kegyes volt hozzánk az időjárás, mert mégiscsak tudtunk dolgozgatni a portán. Annál is inkább, mert a mellvédfal vakolása után a terep elrendezése volt soron, amihez az eső kedvezően beáztatta a talajt.
Eredetileg a mellvéd mellett zöldséget termesztettek, aminek nem örültünk, mert a földet magasan rátöltötték a falra. A vakolást megelőzően tehát először a feltöltést kellett eltávolítani, ami miatt meg árok keletkezett a fal előtt. Most elrendeztük a terepet, enyhén lejtetve a felszínt a ház felől, hogy a vizek elfolyjanak a háztól. A munkálatok hozadéka, hogy rengeteg szög is előkerült a földből. Általában ide szoktunk beállni a kocsival, és nagyon zokon venném, ha egy szög belemászna a gumiba. Most erre már kevesebb az esély.

Felvittük a tűzfal tapasztásának következő rétegét is. Látva az első réteg repedéseit, erre nagy szükség volt. A tapasztásban az a jó, hogy az elkövetett hibák egy kis víz segítségével egyszerűen javíthatók, és kellő türelemmel teljesen szép felület hozható létre.
A repedések eltűntek, lassan kialakul a tűzfal felülete.

2010. augusztus 19., csütörtök

Tapasztás és vakolás

Befejeztük a tűzfal tégla részének vakolását. Utolsó lépésként a fal tetejét, mivel ez kapja a legtöbb vizet, csemperagasztóval is lekentük. A kész vakolást meszelni fogjuk. A tető felőli rész meszeléséhez vissza kellett szedni a cserepeket. Így viszont még a bádogot is megtisztíthattuk a ráragadt maltertől.

A tűzfal alsó része, amelyet vályogból építettünk vissza, vályog tapasztást fog kapni. Ha elkészül, akkor azt is lemeszeljük. Ezzel gyakorlatilag az eredeti állapotot állítjuk helyre.
 A múltkori nagy esők alatt azt is kifigyeltük, hogy a tornác mellvédfala szinte mindig ázik. Ez egyébként meg is látszott rajta, a vakolat az idők során eltűnt a fal köveiről, tégláiról. A tűzfal vakolásával együtt ezt is feljavítottuk. A vakolás előtt a terep rendezése is szükségessé vált, mert helyenként már nagyon felmászott a föld a falra.
Itt a víz elleni védelem a legfontosabb, ezért a mellvéd külső részét cementes mésszel tervezzük lekenni. Az oszlopokat pedig az eredeti sárga színűre akarjuk festeni.

2010. augusztus 9., hétfő

Ismét a portán

A nyaralás és a múlt heti esőzések után hétvégén jutottunk el a portára. Már az utcán látszott, hogy nagy esők voltak arrafelé is, amit később a szomszéd bácsi is megerősített. A kapu előtti vizesárok színültig megtelt hordalékkal. A virágoskertben lévő kardvirágokat elverte az eső, pedig a piros és vajszínű virágok most lettek volna a legszebbek. A gazok bezzeg jól érzik magukat, és a dáliákkal összefogva eltüntették a frissen ültetett rózsákat.
A zöldségesben vegyes kép fogadott. A paradicsom nem bírta az esőt és párás időt, míg a paprikának határozottan jót tett.

 Az uborka nagyot nőtt, és alig tudtuk összeszedni a termést. (Részben azért is, mert néhány tő csalán is befészkelte magát az uborka közé.) A takarmány kukorica hatalmas, és a csemege is összeszedte magát. A krumpliról meg mi szedtük össze a bogarakat. Próbaképpen felszedtem néhány tövet, de elég kevés gumó volt alattuk. Remélem, fog még gyarapodni.
Találtam szépségeket is a kertben, például a tök virágját. És ez nem csak nekem tetszett, de a méhek is szívesen időztek benne.
Szépségben vetekszik a virágokkal a jégsaláta. Ezt idén ültettük először, de meg is hálálta a bizalmat, szép nagy fejet növesztett.

2010. augusztus 2., hétfő

Nyaralás

Ha ez a blog a családról szólna, akkor most néhány bejegyzésben őrségi nyaralásunkat írnám le. Belekerülne az, hogy mennyi szépet láttunk, meg az, hogy milyen jól éreztük magunkat. Írnék arról, hogy az esős időben milyen jót lehet punnyadni (meg egyhúzásra befejezni azt a könyvet, melyet eddig szinte csak oldalanként tudtam olvasni), meg arról is, hogy miért jó, ha egy kocsma előtt kap el minket a zápor, amit a teraszon vészelünk át. De ez a blog a portáról szól, ezért élményeim közül olyat választottam, amely a portával is kapcsolatba hozható.

A pityerszeri skanzen egyik pajtájában állt ez a szekér, melynek oldala pontosan olyan "létra", mint amilyeneket a portán találtunk. Ezek a legutóbbi időben a magtár födém gerendáira voltak feltéve, onnan halásztuk le, amikor nagy hirtelen szükségünk volt egy létrára, de olyanunk még nem volt. Azóta - nem túl dicső módon - az istállóajtó betámasztására használjuk. Még megvan rajta a vaskarika, mellyel felakasztják a szekérre, és az egész olyan jó állapotban van, hogy érdemes megőrizni az utókor számára. Most örömmel fedeztem fel egy valódi szekéren, hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki a szekéroldal az eredeti funkciójában.

2010. július 21., szerda

Eldőlt

Szombaton még azt hittem, hogy a portán töltött hétvége eseményei nem is adnak okot önálló bejegyzésre. Az hogy meleg van, nem újdonság, még akkor sem, ha a meleg miatt már kedvünk sem volt kimenni a házból, csak punnyadtunk egész délután. Az, hogy estefelé annyira összekaptunk a szúnyogokkal, hogy ellentétünk komoly vérfürdőbe torkollott, mostanában már szinte természetes. Az azonban mindenképpen örömteli esemény volt, hogy kedves ismerősök látogattak meg minket a portán, bár ez inkább a család életéhez, semmint a porta történetéhez tartozó esemény.
Vasárnap hajnalban azonban már éreztem, hogy valami történni fog. Az intő jel - akárcsak egy thillerben - a derült ég ellenére elkezdődött mennydörgés és villámlás volt, amely nem hagyott aludni. Először csak messziről látszottak a felvillanó fények, majd hamarosan a felhők is megérkeztek, és lezúdult a zápor. Most élőben figyelhettem meg, az új eresz működését. Egyértelmű, hogy bevált, még annál a lefolyónál sem gyűlt fel a víz, amelybe a tető teljes hátsó síkjáról folyik a csapadék. Az esővíz elvezetését azonban még javítani kell, mert az az udvarról nem tud elfolyni, s így nagyban hozzájárul a falak nedvesedéséhez. Most pontosan láttam, hogy hol áll meg a víz.
A zápor csendesedtével megpróbáltam visszaaludni, de egy tompa, mégis erőteljes puffanás megakadályozott ebben. Valami leesett, de nem tudtam, hogy mi. Gondolatban végigvettem a portát, de szerencsére már semmi sincs, amiben egy zivatar kárt tehetne.
Reggel aztán szembesültem a puffanás okával: a szomszéd kéménye költözött a kertünkbe. Üzentünk is a tulajnak, hogy tudjon róla, nehogy a befolyó víz még nagyobb kárt okozzon.

A szél megtépázta a kukoricát is, alaposan eldöntögette a szárakat. Azon még gondolkozom, hogyan szoktassuk vissza a kukoricát függőleges helyzetbe, mert kár lenne, ha emiatt nem csemegézhetnénk belőle.

2010. július 16., péntek

Virágmentés

A hőség nem csak minket visel meg, hanem virágainkat is. Bár legutóbb úgy hagytuk magukra a virágainkat, hogy mindegyik kapott egy flakon vizet, ebben a melegben ők is alaposan kitikkadtak.

A virágok megmentése címén meglátogattam a portát. A virágok földje csontszáraz volt, és látszott, hogy alaposan szomjaznak. Kaptak egy alapos locsolást, és feltöltöttem a flakonokat is. Ezzel most biztosan ellesznek hétvégéig, amikoris vagy mi, vagy a lehűlés enyhítheti szomjúságukat.

2010. július 9., péntek

Borsóztunk

A száraz(abb) idő és a meleg jót tett a borsónak, hamar beérett. Olyan hamar, hogy a leszedéssel már nem is akartunk tovább várni, hanem egy rövid kiruccanás alkalmával megejtettük ezt a munkát. Ami egyébként nem volt egyszerű, mert a gazok úgy gondolták, hogy még a borsónál is nagyobbra nőnek, és így is tettek. Szóval keresgélni kellett egy kicsit a borsót, de végül csak meglett. A gazok is pórul jártak, mert a jövőben már csak komposztként folytathatják pályafutásukat. Végül is jó lett a termés, sok-sok borsót küldtünk a fagyóba.
Ha már ott voltunk, megejtettük a "lucerna-tábla" első kaszálását is. Persze ez azért nem volt olyan vészesen nehéz, tekintve, hogy a "tábla" kb. 5x5 m-es terület. A lekaszált lucerna a padlásra került, később meg majd az otthoni nyuszik hasába. (A nyuszik meg majd még később a miénkbe.)
Javító beavatkozást igényelt a házi vízmű, az egyik csatlakozás tömítését kellett megigazítani, mert  eresztette a vizet. Időközben egyébként bővítettük két szűrővel a vízellátó rendszerünket, mert a kútból valamennyi homok is feljön, ami viszont "megette" a zuhanycsap belét. Most két ütemben szűrjük a kútból szívott vizet, hogy a homokot távol tartsuk.
A rövid kiruccanás legnagyobb hátránya az hogy rövid. Egy kiadós ebéd utáni ejtőzés képes felborítani az eltervezett ütemtervet, és nem marad idő pl. arra, hogy sok-sok képpel dokumentáljam az elvégzett munkát. A virágos kert lefényképezését ennek ellenére nem hagytam ki, mert kinyílt a most ültetett liliomok egyetlenje, és féltem, hogy legközelebbre már elvirít.

Kinyíltak egyébként a dáliák is, de remélem, azok még sokáig fognak virágozni.

2010. július 7., szerda

Virágtartó

A lomtalanítás alatt új virágtartót találtunk, egy kivájt gerendát. Valamikor talán vályúnak használhatták, most petúnia került bele.

Kis lépés

Tettünk egy újabb (nagyon) kis lépést a rend felé. A tűzfal vakolásának befejezését tavaly időhiányunk és a fagy megakadályozta. Most egy helyi ismerős vállalta a simító réteg felhúzását. Ha ez megvan, akkor elbonthatjuk az állványzatot.

Úgy tervezzük, hogy a most vakolt rész alatti vályogfalat tapasztani fogjuk. Ehhez félreraktuk az agyagot, csak eddig nem fértünk oda a falhoz.
A vakolás "munkadíja" a régi eresz maradéka lesz. Ezt eddig tartogattuk, hiszen attól, hogy leszedtük a tetőről, még használható valamire. Ez a sejtésünk beigazolódott akkor, mikor egy falubeli elkérte, "ha már nem kell nekünk". Akkor fogalmazódott meg, hogy a tűzfal vakolása jó cserealap lehet a bádogért. Így a vakolás is meglesz, és a bádog is megfelelő helyre kerül.

2010. június 27., vasárnap

Munkálkodás

Néhány napos szabadság árán hosszabb időt tudtunk a portán tölteni. Az időzítéshez mostanában az időjárás-előrejelzést talán nagyobb hangsúllyal kell figyelembe venni, mint a munkahelyi elfoglaltságot. Ha egyáltalán érdemes figyelembe venni. Eredetileg a teljes hetet a portán akartuk tölteni, de más programok felülírták elképzelésünket. Ez persze az előőrsöt nem akadályozta meg abban, hogy az autót dugig rámolva már hétfőn elfoglalják a portát. Munkát is találtak maguknak: a tetőátrakásból megmaradt cserepeket kellett lemosni, és eltárolni. Ezek eddig a tornác előtt éktelenkedtek, nem túl nagy dicsőségére a portának.
Ahogy közeledett utazásunk kitűzött időpontja, úgy vált mind kétségesebbé, hogy egyáltalán érdemes-e nekiindulnunk. Ugyanis szerda délelőttre gondolt menetelhez képest kedden délután, de még este is még javában szakadt az eső. Ez pedig már csak azért is zavaró volt, mert a portára jutást biciklivel terveztük. Aztán szerda reggelre elállt az eső, később pedig a nap is kisütött, és remek biciklis időben kerekezhettünk végig az úton. Csupán az erős ellenszél akadályozott minket a haladásban.
A kertben a legfőbb munka a gazolás volt. Annyiféle gyomnövény telepedett meg a zöldségesben, hogy a botanika szakra járók két hetes szakmai gyakorlatot tarthatnának a kertünkben. Gyomlálás közben én is megtanultam a növények nevét. Ami szúr, az a mezei maszat, ami csíp, az a csalán, az a hosszú pedig, amelyik mindenre rátekeredik, az apró szulák. Kitapasztaltam azt is, hogy kesztyűben nem érzem a növényt, nem tudom rendesen megfogni. Kesztyű nélkül viszont rögvest megérzem a csípőst is, meg a szúróst is. A korábbi mulcsolás ott volt hatásos, ahol vastagon terítettük ki a füvet. Azon a gaz nem tudott keresztül törni. Időközben Robi egyszer már feltöltötte a krumplit, nos ott sem nőtt a gaz.
Az ültetett növényeink is szépen fejlődnek. A hagyma már kezd fejesedni, a borsó lassan szedhető lesz (ha megtaláljuk a gaz között), a paradicsom szépen virít, és már egy leszedhető paprikát is találtunk.
Jutott idő a rendezgetésre is, az eddig csak félrerakott, „valamirejólesz” gerendákat válogattuk át. A használható, hibátlan darabok a padlásra, a korhadásnak indultak pedig a fáskamrába kerültek. Idén még biztosan nem lesz gondunk a tüzelővel.

2010. június 8., kedd

Jelentés a kertből

Mostanában kevés időt tudtunk a portán tölteni, és persze az időjárás sem csábított erre. A hétvégén viszont egy gyors szemlét tartottunk. Természetesen leginkább a kertben néztünk körül. A legszembetűnőbb a fű (vagy inkább gyep? növekedése volt. Komoly feladat várt a fűnyíróra, hogy legalább az asztalt kitehessük a szabadba.

A zöldségesben szerencsére nem volt ennyire törekvő a gaz, viszont az eső keményre döngölte az amúgy sem laza talajt. Egyébiránt a növények szépen növögetnek, pedig a hűvösebb idő nem feltétlenül kedvezett nekik. A borsó már kezd virítani, a korábban ültetett dughagyma pedig már szedhető. Nagyot nőtt a krumpli is, már ideje feltölteni. (Küldöm is majd Robit, töltögessen egy kicsit.) A paradicsom és paprika palánták túlélték a kiültetést, és biztos vagyok benne, hogy a mostani napsütéses időt már nagyon élvezik. Az uborkát ugyan megviselte a kiültetés, de mostanra azért már összeszedte magát. Került a zöldségesbe még kukorica, melyet erőteljesen meg kellett egyelni, közéje pedig tök, némelyiken már hatalmas bimbó is volt.
A ház elől lenyírt fű a zöldségesbe vándorolt, persze szigorúan csak a kapálás után. Így megtörtént az idény első mulcsolása.
A gyümölcsfák elég viharvert állapotban vannak. A körtét és a szilvát is megtépte a szél, és csak a szélárnyékos, védett oldalon maradt rajtuk gyümölcs.
Az előkertbe ültetett virágok (kardvirág, dália) nagyot nőttek mióta nem láttam őket. (Persze, jó régen láttam.) Legutóbb ültettünk két tő rózsát is ide, ezek közül az egyik már virított, csak sajnos a virágot elverte az eső. Kinyíltak a muskátlik is a tornácon, amitől már amolyan igazi falusi porta kinézete van a háznak.

2010. május 19., szerda

Muskátli

Korábban már beszámoltam arról, hogy a régi szemétdomb felszámolása közben különféle edényeket is találtunk. Ezek - átmeneti hasznosításként - virágcserépnek lettek kinevezve. Nem mintha nem tudnánk megkülönböztetni a lyukas lábost a virágcseréptől, de az utóbbi éppen nem állt rendelkezésre. Volt viszont muskátli, amit el akartunk ültetni.
A tornác falára saját készítésű balkonláda került. Ezt agyagból formáztuk, és kísérletképpen kiégettük. Az eljáráson még van csiszolni való, de az eredmény már elfogadható.

2010. május 16., vasárnap

Esős hétvége

Az előrejelzések hosszan elhúzódó esős évszakot ígértek, ami egyáltalán nem esett egybe az elképzeléseinkkel, merthogy kerti munkákat akartunk végezni. Mindezek ellenében péntek délután igazán szép volt az idő, és úgy tűnt, ez kitart másnapra is. Szombaton reggel tehát nekiindultunk felkeresni a portát, gondolván, hogy jobb előbb, mint esőben. A terv igazán egyszerű volt: ültetünk, ültetünk és ültetünk.
A virágos kertben felszedtük a tulipánhagymákat, és évelő virágokat ültettünk talajtakarónak. A múltkoriban kiültetett dáliák és kardvirágok már szépen megindultak. Aztán a zöldségesben is helyükre kerültek a paprika és uborka palánták. Ültettünk még egy sor babot is.
A korábbi ültetések szépen fejlődnek. Arasznyi már a borsó és a krumpli is.
Élvezi a sok esőt a sok gaz is, növekednek azok is szépen. Egyelőre azonban annyira sáros a föld, hogy kapálni még nemigen lehet. No, meg a mulcsolással is el vagyunk maradva. Még nem nyírtunk annyi füvet, hogy mindenhova jusson.
Növögetnek szépen a gyümölcsök is. A gyümölcsfák láthatóan elégedettek a metszéssel, és a virágzás alatti meleg idő is jót tett nekik. A körtefa például teli van apró körtékkel.
A körtével kapcsolatos terveimre a fa szemlélése közbeni beszélgetés mutat rá:
- Milyen szép a körte. Jó lenne valami télálló fajta belőle.
- Hiszen télálló ez is, csak le kell főzetni!

2010. május 2., vasárnap

Virágok

Ha tavasz, akkor a téma a virágok. És szerencsére a portán egyre több a virág. A kora tavaszi virágokról már volt szó, most a később nyílók közül válogattam.
Az orgona bokrok a kerítés mellett, az utca felől nyújtanak némi védelmet. A bokrok fölkopaszodtak, virág pedig csak elérhetetlen magasságban volt rajtuk. Fiatalításukra erőteljesen visszavágtuk az ágakat. Annyira, hogy a szomszéd bácsi csak a fejét csóválta, hogy ebből már nem nagyon lesz virágzó bokor. Tavaly valóban nem is virágzott, de a megmaradt csonkokon friss hajtások jelentek meg. Most ezek a friss hajtások borultak virágba, és hatalmas csokrok nyíltak a kerítés mellett. Ősszel a régebbi tulipánhagymákat egy csoportba ültettem a virágos kert szélén. Most a változatos színű virágokban gyönyörködhetnek az arra járók. A lilás színű tulipánok kezdetben inkább hússzínűek voltak, ami látványnak kissé bizarr. Az idő haladtával azonban a szirmok ilyen szép lilás-cirmos árnyalatúra változnak, ami már sokkal jobban tetszik nekem. A piros-sárga virágú tulipánok eredetileg is itt voltak, a gaz közül kellett kiásni hagymájukat. És még most is találtunk néhány régi tulipánt, melyek a gaz csökkenésével virágozni is tudnak. A háttérben lévő nefelejcs eredetileg is itt nőtt.
Ezt a sokszirmú sárga nárciszt már mi ültettük ide a kerítés mellé. Mivel a virágos kertet kissé átrendezzük, ez is arra vár, hogy a hagymáját kiszedjük a földből. Ez a nárcisz azonban meglepően hosszan virít, így a kiásását egyelőre el kellett halasztani. Ő pedig addig is ott mosolyog az utca felé.

2010. április 25., vasárnap

Leletek

A kert elrendezésének olykor nem várt hozadéka is van: olyan tárgyak kerülnek elő, melyek eddig a föld alá rejtve pihentek. Igencsak tudnám értékelni, ha például olyan római kori agyagkorsóra bukkannék, melyet egykori tulajdonosa ásott el, pénzének jelentős részét belerejtve. Az sem lenne megvetendő, ha a nagypapa dugi pálinkás hordója kerülne felszínre. A mi leleteink azonban sajnos ennyire nem romantikusak, nekünk csak az egykori szemétgödör tartalma jutott. Volt benne pillepalack feje, meg lába, rengeteg.A szemétdomb szétbontása után azért elég változatos leletanyag gyűlt össze, volt benne üvegpalack, gumiabroncs, lyukas lábos meg még sok egyéb. A régészek
néhány ezer év múlva bizonyára örömmel vállalkoztak volna ennek aprólékos feltárására, de mi most megfosztottuk őket ettől a lehetőségtől, és egyelőre csak a megfelelő mennyiségű kukazsák beszerzésére koncentrálunk.
A kert másik részében vasabroncsokat találtunk. A ház előtt egy betemetődött fém lapra leltünk. Ez pont úgy nézett ki, mint a vízóra akna teteje. Kár, hogy vezetékes víz nincs a faluban. Akna hiányában ez a fedél önmagában lapult a föld alatt, egészen mostanáig.