2009. augusztus 15., szombat

Tetőátrakás

Öt nap alatt megújult a ház teteje. Ezt az öt napot azonban néhány hetes előkészület előzte meg, amiről már korábban is írtam. Izgalmakban ebben az időszakban sem volt hiány. A segéderőt a baráti körből toboroztuk. Az utolsó napokban azonban kiderült, hogy van aki egyáltalán nem tud jönni, van aki csak egy napot. Az utólag beszervezett kisegítőnek meg egy szabad napot kellett biztosítani. Így a segéderők szállításának is komoly időigénye lett.
Az idő esősebbnek ígérkezett, mint korábban volt, ezért az ácsok részletekben szedték le a régi cserepet. Amikor az egyik oldallal készen lettek, akkor láttak neki a másik oldalnak. Szerencsére komolyabb eső nem volt a négy nap alatt, csak kétszer kellett megszakítani a munkát egy-egy órára.
Hátulra került a vett, és felrakásra már előkészített cserép. Mialatt a mesterek az ácsmunkával és a lécezéssel voltak elfoglalva, addig a leszedett cserepek válogatása és mosása történt. Ezzel, és két mosó beállításával sikerült megoldani, hogy mire az első oldal cserepezésére került sorra, már az első oldalról leszedett cserepekből is le legyen mosva annyi, amennyi szükséges volt a tetőhöz.A munkálatok közben csak néhány gerendát kellett cserélni, az eredeti faszerkezet alapvetően megfelelő állapotú volt. A gerendák ferdeségét az oldalukra szegezett deszkával szüntették meg a mesterek. Tudom, hogy ez már nem egyenértékű az eredeti tetőszerkezettel, de nem is műemléki helyreállítást végzünk. A felújított tető az alapvető célnak - a csapadék kívül tartásának - így is megfelel, és szerintem harmonikusan illeszkedik a házhoz.
A tetőre - rozsdátlanítást és festést követően - az eredeti bevilágítók kerültek vissza. Ezek eredeti színét nem sikerült megállapítani. A belsejük bizonyosan nem voltak festve, annak horganyzott bádog színe volt. Kívülről pedig leginkább rozsdásak voltak. A választott barna szín adja vissza leginkább azt a látványt, ami a bevilágítókat korábban is jellemezte.

A kúpcserepek egy 70 kilométerre lévő házról kerültek hozzánk. Ott a felújítás a régi, szép kúpcserepek eltávolítását jelentette, míg nekünk a találkozó tetősíkok egységes lezárását. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kúpcserepek nekünk voltak félretéve, mert pontosan annyi darabot sikerült vennünk, amennyi a tetőhöz kellett. És az a két darab, melyek a munka közben eltörtek, pontosan oda illettek, ahol egyébként is vágni kellett volna.
A munka befejeződött, most már "csak" az ereszt kell visszaszerelni, és a kertben kell rendet rakni, mert az meg úgy néz ki, mintha egy tájfun gázolt volna keresztül rajta.

14 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Nagyon szép lett a tetőtök, megérte a sok munka!

Messzenéző Minyon írta...

Hófogótok nem lesz?

porta írta...

Hófogó korábban sem volt a tetőn, és nem is tervezzük, hogy tennénk rá. A faluban más házakon sem szokásos a hófogó.

Annamarie írta...

Húú, de szépek lettetek! Gratulálok, klassz munka.

Messzenéző Minyon írta...

A mi falunkban sem szokás a hófogó és a mi tetőnkön sem volt régen és mi is elhittük, hogy nem kell. Aztán egyből az első télen a hó leszakította körben az új ereszcsatornát. Tavasszal már föl is kerültek a hófogók. Bár azt mondták, az olyan olvadás, ami akkor volt, nagyon ritka, de mi többet nem bíztunk ebből a szempontból a helyi szokásokban...

porta írta...

Köszönöm a hozzászólásokat.
Gondolkodtam a hófogó kérdésen. Ha nagy hó egyben csusszan le, tényleg megtépheti a csatornát. Másik oldalról viszont ha visszatorlódik az olvadó hó, az befolyhat a cserepek alá. A cserép alatt nincs fólia, csak a vályogfal teteje. Annak nem tesz jót, ha vizet kap. Az ereszen sehol sem látszott annak nyoma, hogy a hó megrongálta volna, pedig volt olyan része is, ahol az alja már teljesen kilyukadt.
Mindenesetre köszönöm, ha megosztod a tapasztalataidat.

Era írta...

Huhh! Végig olvastam a blogodat egy délelőtt alatt pár hete! Nagyon tetszik! Sajnos én még(!) nem vagyok parasztház tulajdonos,de az egyik célom ez. Sok érdekes, és a későbbiekben remélem hasznosítható ötletet, megoldást olvastam!! Kivártam a tető felújításotokat, mire "tollat" ragadtam..
Nagyon szép lett, gratulálok!!:-)
Lakberendezőként nem áll távol tőlem a felújítás, de itt mint Ti is tudjátok,még sok munka van hátra.
A ház további munkálataihoz is sok kitartást kívánok (de jó Nektek, hogy Ti már itt tartotok!)!! :-)
Máskor is benézek ide, hogy lássam hogy haladtok!!

Messzenéző Minyon írta...

Nagyon szívesen :)))
Most viszont én is elgondolkodtam: mifelénk nemhogy a hófogó, de az ereszcsatorna sem jellemző a régi házakon. És ha nincs csatorna, nem tudja leszakítani a hó, ez világos. Lehet, hogy ez az oka mindkettő hiányának: hogy ne kapjon vizet a fal? Amin persze régen nem volt koszorú. Hiába, tudtak valamit a régiek...
És igen, azon a télen egyben csusszant le a hó, ezért is mondták, hogy ritka esemény.

porta írta...

Kedves Lászlóné! Köszönöm a biztatást, és gyere vissza máskor is. Valóban nagyon sok munka van még hátra, hiszen egyelőre még csak a szerkezeti elemek felújításánál tartunk. Azért már gondolkodunk pl. azon is, hogy egy hagyományos parasztházban hol lehetne a fürdőszoba helye. Ilyen kérdésekben pedig nem árt a lakberendezői tanács sem. :)

Era írta...

Na ja, néha nem árt.. :-)
Visszaolvasva a blogot a második bejegyzésből ítélve, talán az "egyéb helyiségek" egyikében lehetne a f.szoba. :-))
Ha gondolod, itt minden elérhetőségemet megtalálod:
www.artstyle.hu

porta írta...

Igen, az "egyéb helyiségek" egyike is lehetne a fürdőszoba. Meg felmerült még más megoldás is. Szóval egyelőre még agyalunk rajta.

Unknown írta...

Üdv!
Ha még él a blog lenne a tetővel kapcsolatba pár kérdésem :)
Az egyik hogy milyen deszkát szegeltek az oldalára a szarufáknak? Méretre milyen.
A másik hogy a kúpcserepek rögzítése hogyan történt? Mert ha jól látom nem a malteros megoldással :)

Előre is köszönöm a választ.

porta írta...

Üdv Péter!
A blog még él, pár napja írtam a legutóbbi bejegyzést, azóta tudomásom szerint nem halt ki. :)
Sima fatelepi deszka került a szarufákra, 9-10 cm széles. A kúpcserepeket szegelték. Sajnos erről nincs képem, de hétvégén majd lefényképezem belülről.

Unknown írta...

Üdv!
Köszönöm szépen a gyors választ. Örülök hogy még megy a blog, nagyon szuper amúgy sok jó ötlet van itt ami példa érték lehet másnak.

Sima egyszerű deszkát, 2,5 vastagot? Vagy 5 vastag palló? Csak mert mi is tetőfelújítás előtt állunk és nem akarok hülyeséget csinálni/csináltatni :)