2007. december 1., szombat

Ereszcsere

Az eresz javításának utolsó művelete a sarokelem kicserélése. Ez szükséges volt, mert itt az eresz alja már elfogyott az idők során, és a tető ezen oldaláról összegyűlt víz mind a ház sarkára ömlött. A mostani javítással elértük, hogy a tetőről lejövő víz már nem folyik a ház oldalára.

Ez a javítás persze még nem a végleges megoldás, mivel egyrészt a tető átrakásakor az ereszt is le kell szedni, másrészt az eresz többi részének átvizsgálása alapján újabb cserére esélyes részeket fedeztünk fel. De ezt a két munkát legalább össze lehet hangolni, és nem kell majd külön-külön, kétszer elvégezni.
A ház "komfortossá" tételében is történt egy előrelépés, beüzemeltük a ránk hagyományozott sparheltet. Eddigi mellőzésének a kéménycső hiánya volt az oka. És milyen egyszerű az élet: egy méretes darab beillesztése után már vígan loboghat a tűz, és egyből kellemesebb betérni a konyhába.
A maradék időben megkezdődött a nyúl(kecske?)ól felkészítése az újrahasznosításra. A tetején lévő cserepek a háztető karbantartásához szükségesek, míg a használható faanyagnak az istállófal megtámasztásánál szánunk komoly szerepet.

Nincsenek megjegyzések: